Ez az ország megölte a COVID-ot?

Egy helyi kutatócsoport szerint a A SARS-CoV-2 vírus olyan sok mutáción ment keresztül, hogy egyszerűen meghibásodott, és kihalt Japánban. Japánban Európával ellentétben mintha elvágták volna a delta variáns új fertőzöttjeinek felfelé ívelő görbéjét.

Sokan azzal magyarázzák a vírus visszaszorulását, hogy kifejezetten magas az átoltottság, a távolságtartást és a maszkviselést pedig komolyan veszik – számol be a Hvg.hu.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ez azonban nem magyarázza a vírus ilyen szintű visszaszorulását. Ituro Inoue, a japán Nemzeti Genetikai Intézet kutatója a Niigata Egyetem szakértőivel végzett közös kutatásában arra jutott, hogy a szigetországban meglévő vírustörzsek között hirtelen megemelkedett az olyan vírusok aránya, amikben az egyik, a fertőzésért felelős fehérje hibás, és ez vetette vissza a megbetegedéseket.

A szakember szerint ha nem ez lenne a helyzet, akkor most, amikor fokozatosan enyhítenek a járványügyi szabályokon, nőnie kellene az esetszámoknak, de nem nőnek.

Egyre nagyobb a baj: hazánkban a delta plusz vírusvariáns

Forrás: https://napidoktor.hu/index