Ez a 3 egészségi probléma vált gyakoribbá a pandémia alatt

A világméretű koronavírus-járvány hatására minden területen gyökeresen megváltozott az életünk. Azonban nem kizárólag a Covid-19 és szövődményei miatt kell csupán aggódnunk, mert sajnos a megváltozott életvitelünk is nagy hatással volt az egészségi állapotunkra. Ez a három probléma lett gyakoribb a pandémiás időszak alatt a szakértők szerint.

A pandémia olyan velejárói, mint a stressz, a bezártság és a napi rutin felborulása, kifejezetten rosszat tettek az egészségünknek – állítják egészségügyi szakemberek. Bizonyos egészségügyi problémák gyakorisága nagy mértékben nőtt meg a pandémia idején – írta meg az Infostart a MedicalXpress cikkére alapozva. Szakértők elárulták, hogy melyek ezek és mit tehetünk ellenük.

Fotó: 123rf.com

Elhízás

Dr. Naomi Parrella amerikai háziorvos már a pandémia előtt tapasztalta, hogy többen fordulnak hozzá súlyproblémákkal, mint korábban. Szerinte ebben szerepet játszik a közösségi média hatásai mellett az is, hogy az emberek számára egyre tisztább, milyen hatása lehet a súlyfeleslegnek a szív- és krónikus betegségek kialakulására, illetve hogy egyre többen aggódnak életminőségük miatt is, miközben tudják, hogy sokféle kezelési mód érhető el – számol be a FemCafé.hu.

A koronavírus-járvány lett aztán az utolsó csepp a pohárban, hiszen mindennapjaink mellett az étkezési és sportolási szokásainkat is megváltoztatta – igaz, nem mindenkinél ugyanúgy és ugyanakkora mértékben. Gondoljunk csak arra, hogy voltak, akik begubóztak otthon és rendelt kaján éltek hetekig, mások pedig intenzív sportolásba és életmódváltásba kezdtek.

Eközben pandémia és a karanténidőszak alatt az orvoslátogatások száma ritkábbá vált, ami azért jelenthet problémát egyes esetekben, mert gyakran előfordul, hogy a vérnyomásunkkal, a testsúlyunkkal, a vércukorszintünkkel és más értékeinkkel kapcsolatos változásokat nem vesszük észre, amíg nem fordulunk orvoshoz.

Azoknak, akiknek a bezártság időszakában megtorpant a súlycsökkenésük, esetleg motiválatlannak érezhetik magukat, és nem tudják, hogyan kezdjék újra a folyamatot, de Parrella szerint ehhez sosincs túl késő: bárhogyan is állunk hozzá, csak javulhat a helyze, hiszen bármikor tehetünk lépéseket az egészségügyi kockázatok csökkentése és a szervezetünk egészségének előmozdítása érdekében.

A cikk folytatásáért KATTITNTS IDE!

A pandémia alatt nőtt a szájüregi daganatok kockázata

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.