Erősebb az AstraZeneca COVID-gyógyszere, mint a vakcinája

Nyilvánosságra hozta a brit-svéd közös tulajdonban lévő AstraZeneca gyógyszergyár a SARS-CoV-2 elleni antitest-koktéljának hatékonysági adatait.

Közleményük szerint pedig legalább 6 hónap erejéig 83 százalékos védelmet nyújt a fertőzés ellen, aminek révén még a vakcinájánál is hatékonyabb. A legfrissebb adatok szerint a 300 mg-os dózis tűnik a nyerőnek, ekkora adagnál érték el ezt a megsüvegelendő eredményt – számol be a Liner.

A gyógyszergyár közleménye szerint remek megelőző képességgel rendelkezik a koktél, ugyanis a kontrollcsoportban nem számoltak be súlyos fertőzésről vagy halálesetről. Fertőződést követően is 88 százalékkal csökkenti a súlyos betegség kialakulását, amennyiben a tünetek kialakulását követő három napon belül beadják.


MTI/Mészáros János

Mene Pangalos, az AstraZeneca alelnökének közleménye szerint ezek az adatok alátámasztják, hogy működik a gyógyszerük a vírus ellen, amely egy egészen új lehetőséget biztosít a koronavírus elleni harcban.

A cég már több ország szabályozóhatóságánál benyújtotta az engedélykérelmet, ráadásul többek között az amerikai kormánnyal már meg is állapodtak az első szállítandó készletekről. Ez pedig azért is fontos, mert az AstraZeneca-vakcina 4-5 hónap után 67 százalékos hatékonyságúra csökkent.

A gyógyszert egyébként immunis B-sejtekből származó antitestek összekombinálásával alkották meg, amit felépülő fertőzöttektől kaptak. Ez az antitest-koktél azoknak lehet jó különösen, akiknek a szervezete nem reagál jól általánosságban a vakcinákra.

COVID – Egy évig véd az AstraZeneca vakcina

Forrás: https://napidoktor.hu/index