Érdemes ellenanyagszintet méretni a 3. oltás előtt?

A járvány felfutásával együtt Magyarországon is egyre többen igénylik a 3. oltást, érdemes azonban előtte ellenanyagszintet mérni?

Ugyan az oltási kedv a tavaszi, felfokozott érdeklődést követően jelentősen lecsillapodott Magyarországon, a tervezettnél jóval lassabb ütemben, november 15-én sikerült elérni a hatmillió beoltottat. A koronavirus.gov.hu oldal tájékoztatása szerint a mai napig összesen 6,02 millió ember kapott legalább egy adagot az itthon engedélyezett vakcinák egyikéből. Egyre többen jelentkeznek a harmadik oltásra is, sokan pedig előtte megméretnék a szervezetükben termelődő ellenanyagszintet. Az itthon is rengeteg vizsgálatot végző SYNLAB kereskedelmi és marketing igazgatója, Póda Tamás szerint az ellenanyagszint mérése sokaknak fontos lehet, félő azonban, hogy a járvány ideje alatt kevés figyelem irányul más betegségek szűrésére – számol be az Egészségkalauz.

Fotó: 123rf.com

Ősszel is nagy az igény az antitest vizsgálatra

A SYNLAB február elejétől tette elérhetővé kínálatában a spike (tüske) fehérjére specifikus IgG antitest vizsgálatot. Segítségével nemcsak afertőzésután létrejövő antitestszint mérhető meg, hanem a jelenleg használt oltóanyagok hatására kialakuló ellenanyagválasz (védettség) kimutatására is alkalmas.

Nagyjából 7-15 nappal azután, hogy a szervezetünk találkozott a kórokozóval, bennünk is megjelennek ezek az immunoglobulin G, vagy röviden IgG nevű antitestek. A labordiagnosztikai szolgáltatónál is elérhető teszt akkor pozitív, ha az IgG szintje meghaladja az 50,0 AU/ml értéket.

Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az érdeklődés az IgG antitest vizsgálat iránt, nagyon sokan jelentkeznek, hogy ellenőrizzék az ellenanyagszintjüket. Egy részük azért, hogy a vizsgálattal eldönthesse, jelentkezzen-e a harmadik oltásra. Sokan pedig az oltást követően mérnék meg a vakcina hatására keletkező ellenanyagszintjüket” – mondta Póda Tamás.

A pozitív eredmény igazolja, hogy a szervezetben az új koronavírus elleni ellenanyag jelen van, így a lelet felhasználható a védettségi igazolvány igényléséhez is. Póda szerint a nyári időszakban is nagyon sokan azért jelentkeztek az ellenanyagszint-mérésre, hogy ezzel az igazolványt megkaphassák. Fontos azonban azt is tudni, hogy az oltás után járó, határozatlan idejű igazolvánnyal ellentétben ennek az iratnak az érvényessége az igazolt felgyógyulást követő 6 hónap. Ha az oltás hatékonyságát vizsgálnánk, javasolt körülbelül egy-két hetet várni, hogy a vakcina hatására teljesen kialakulhasson a kívánt védettségi szint.

Fotó: 123rf.com

Ne feledkezzünk meg a többi szűrővizsgálatról

Habár az antitestszint mérése sokakat megnyugtathat, a szakember szerint a járvány időszakában sem szabad megfeledkezni a különböző szűrésekről, hiszen a koronavírus hatására kialakuló COVID-19 betegség mellett a magyar lakosságot számos egyéb, komoly betegség veszélyeztetheti. Ezek megelőzéséről pedig a pandémia ideje alatt csak kevés szó esik.

“A SYNLAB kínálatában a járvány alatt is elérhetőek azok a szűrővizsgálatok, amelyek időben felhívhatják a figyelmet súlyos betegségekre. A COVID-19 árnyékában az efféle prevencióról se feledkezzünk meg, hiszen rengeteg embernek sokkal fontosabbak lehetnek az egészségük megőrzése szempontjából, mint az IgG antitestvizsgálat” – hívta fel a figyelmet Póda Tamás.

Ne ijedjünk meg, ha alacsonyabb az ellenanyagszint

Fontos azt is tudni, hogy a szervezetben mért ellenanyag szintje még nem ad önmagában értelmezhető, tiszta képet a védettségről. Persze általánosságban elmondható, hogy minél magasabb az antitestek szintje a szervezetben, a vizsgált személy annál nagyobb védettséget élvez a vírussal szemben. Az ellenanyagon túl viszont a sejtes immunitás is fontos tényező, vagyis az immunsejtek hatékonysága a kórokozók elleni küzdelemben. Ezeket viszont az antitest tesztekkel nem lehet kimutatni.

Azoknak sem kell tehát feltétlenül aggódniuk, akik szervezetében a vizsgálat során a reméltnél alacsonyabb szintű az ellenanyagszint. Az eddigi tapasztalatok alapján az idősebb korosztálynál, illetve az immunszuprimált betegeknél előfordulhat, hogy a vakcinára adott immunválasz nem olyan erős, mint az elvárható lenne. Az ellenanyagszinttől is függetlenül ajánlott azonban a harmadik oltás az időseknek, krónikus betegségekkel küzdőknek, illetve a legyengült immunrendszerű betegeknek. Néhány gyakori betegség – például a diabétesz, illetve a szív- és érrendszeri betegségek – szintén növelheti a COVID-19 rizikóját, így az ezekben szenvedőknek különösen indokolt lehet a harmadik oltás.

Ez is érdekelhet!

A BioNTech vezér tisztázta: ezt tudja a harmadik oltás

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.