Együtt pusztított a Covid és az alkohol

Hiába szorult vissza az elmúlt években a fiatalok körében a szeszfogyasztás, a felnőttek körében évek óta egyre többen isznak az Egyesült Államokban. A koronavírus-járvány ezt a trendet erősítette fel drámai mértékben.

Egy frissen megjelent kutatásról számolt be a The New York Times, mely szerint a koronavírus-járvány első évében ugrásszerűen nőtt meg az alkoholhoz köthető halálesetek száma az Egyesült Államokban. Noha a járványt megelőző húsz év során is folyamatos emelkedés volt tapasztalható, az 1999 és 2019 közötti növekedés mértéke – évente átlagosan 3,6 százalék – eltörpül a 2019 és 2020 között tapasztalt 25 százalékos ugrás mellett. Míg 2019-ben 78,927 alkoholhoz köthető halálesetet regisztráltak, addig 2020-ban már 99,017 áldozatot követelt az ital – számol be a Vg.hu.

A koronavírus és a lezárások okozta stressz, a támogatói hálózatok leépülése, a kezelések nehezebb elérhetősége mind szerepet játszott a szomorú statisztikai léttrejöttében, ugyanakkor már a koronavírust megelőzően is gyorsulóban volt ez a tendencia, így 2018-ról 2019-re is már 5 százalékos növekedés volt tapasztalható az ivászathoz köthető halálozások terén.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a 65 évesnél fiatalabbak körében a szeszhez köthető halálok száma magasabb volt mint a koronavírus által okozottaké.

A koronavírus-járvány hatására 2020-ban 16,6 százalékkal haltak meg többen mint korábban, míg az alkoholhoz köthető halálozások száma 25 százalékot nőtt.

Az italozás járványa minden csoportot érintett, bőrszíntől, nemtől függetlenül, és a járvány első évében a kábítószer túladagolások száma is rekordot döntött, ez több mint 100 ezer amerikai halálát okozta, ami még az alkoholhoz köthető eseteknél is nagyobb mértékű, 30 százalékos emelkedést jelentett.

A korosztályok tekintetében leginkább a fiatal felnőttek voltak érintettek,

a 25 és 44 évesek között 40 százalékkal nőtt az italhoz kapcsolódó halálozások száma.

2021-ről még nem állnak rendelkezésre végleges adatok, de ami elérhető, az a halálozások emelkedett szintjének tartósságát jelzi.

A mostani krízis érdekessége, hogy noha a kamaszok körében az italozás visszaszorulóban van, úgy tűnik ez a trend a felnőttkorban már nem tart ki, így 10-15 éve folyamatosan növekszik az alkoholfogyasztás a felnőttek körében. A válságot mutatja az is, hogy az alkoholeladások mértéke is 1968 óta nem látott mértékben nőtt az Egyesült Államokban, igaz ez a halálozások megugrásához képest alacsony számnak tűnő 2,9 százalékos bővülést jelentett.

Olvasd el ezt is!

Súlyos májbetegség alakulhat ki long-COVID-ban

Forrás: https://napidoktor.hu/index