Egy nemi hormon oldhatja meg a súlyos COVID fertőzést

A COVID-járvány kezdete óta nagy kérdés, hogy miért hal meg több férfi beteg a fertőzésben, mint nő: most kiderülhetett az ok.

A koronavírus halálozási aránya férfiak esetében átlagosan 1,7-szer magasabb volt a járvány első évében, mint a nők esetében, állapította meg egy 38 országban elvégzett tanulmány. A Harvard Egyetem tudósainak újabb kutatása azt is megállapította, hogy bár az Egyesült Államokban a fertőzöttek 49 százalékát férfiak tették ki, a haláleseteknek mégis 55 százaléka férfiaknál következett be 2020 áprilisától 2021 májusáig.

Egy friss tanulmány végre nemcsak erről tájékoztat, hanem arra is utal, mi állhat a háttérben: az ösztrogén némi védelmet nyújthat a súlyos megbetegedés kialakulásával szemben – írja az NBC News nyomán az Infostart.

Hormonpótló terápián átesetteket vizsgáltak

A kutatásba olyan nőket vontak be, akik a koronavírus diagnózisa körüli fél évben hormonpótló terápiát kaptak – ez segít helyreállítani az ösztrogénszintet a menopauza idején. Az ő adataikat összehasonlították olyan nőkével, akik nem kaptak hasonló terápiát: az eredmények azt mutatták, hogy az első csoportban 78 százalékkal alacsonyabb volt az összes halálozási okból eredő halálozási arány, mint a második csoportban. A vizsgálatban összesen több mint 5400, többségében fehér bőrű, átlagosan 59 éves nő vett részt. Az eredmények azt sugallják, az ösztrogénnek lehet védő szerepe.

kutatás

Fotó: 123rf.com

Más hipotézisek is felmerültek a férfiak és nők koronavírusos halálozásának eltérésével kapcsolatosan: a harvardi tanulmányban a kutatók felvetették, hogy a nők munkahelyei és viselkedési tendenciái hatással lehetnek a megbetegedés kimenetelére. Az Egyesült Államokban például a nők nagyobb valószínűséggel viseltek maszkot és tartottak távolságot, mint a férfiak.

A szakértők szerint azonban logikus, hogy az ösztrogén védő szerepet játszhat a fertőzéssel szemben, mivel a hormonról ismert, hogy az antitestek termelődésén keresztül serkenti az immunválaszt. A magasabb ösztrogénszint megakadályozhatja, hogy az immunrendszer túlzottan agresszívan reagáljon a vírusfertőzésre, ami életveszélyes gyulladáshoz vezethet.

További betegségekre is hat ez a hormon

“A nőknél azt látjuk, hogy gyorsabb és erőteljesebb antitestválaszuk van a fertőzésre, ami valószínűleg azt jelenti, hogy gyorsabban le tudják küzdeni azt, mint a férfiak. Számos tanulmány kimutatta, hogy a magasabb ösztrogénszint általában véve összefügg a fertőző betegségek alacsonyabb súlyosságával” – mondta Christopher Wilcox, az új tanulmány társszerzője, a Southamptoni Egyetem klinikai munkatársa.

Egy 2016-os laboratóriumi vizsgálat például azt jelezte, hogy az ösztrogén megakadályozta az influenzavírus szaporodását a sejtekben, más kutatások pedig azt mutatták, hogy az ösztrogén megakadályozhatja a HIV, az ebola és a hepatitis szaporodását is.

Az új kutatás egy 2020-as tanulmányhoz is igazodik, amely szerint a hormonpótló kezelés felére csökkentette a megbetegedés halálozási kockázatát az 50 év feletti nők körében, a kutatás azonban nem talált különbséget a menopauza előtti nők körében. Mindezek miatt nem eldöntött kérdés, hogy ösztrogént érdemes-e a koronavírus kezelésére vagy megelőző terápiaként használni – ráadásul a hormpnterápiának kockázatai is vannak, mivel hosszú távú alkalmazása növelheti a sztrók, a vérrögök vagy a szívroham esélyét.

Olvasd el ezt is!

Súlyos életveszély COVID után

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.