COVID – Terjed a variáns, amelyre nem hat a vakcina

Szinte az Egyesült Államok összes tagállamában jelen van már a COVID  mű-variánsa. A szakértők néhány, a műre jellemző sajátos mutáció miatt attól tartanak, hogy a mutáns vírus rezisztens lehet a vakcinára is.

A feltételezést erősíteni látszik az, hogy Angliában és Belgiumban olyan emberek is meghaltak már a variáns által okozott betegségben, akik korábban mindkét oltást megkapták – számol be az Index.hu.

Anthony Fauci, az amerikai kormány orvosszakértője nemrég azt monda a műről, hogy a variáns egyelőre még nem jelent közvetlen veszélyt, mivel annál sokkal nagyobb gondot jelent most a delta-variáns az Egyesült Államok számára.

Fotó: 123rf.com

Figyelünk rá, mint minden hasonló variánsra, de egyelőre nem látjuk úgy, hogy közvetlen veszélyt jelentene – mondta.

Hozzátette: még ha a variáns csökkenti is a vakcinák hatásosságát, az oltás akkor is ad valamilyen szintű védelmet ellenük.

A variánst a legújabb jelentések szerint már 46 országban kimutatták, szombaton például Dél-Koreában is megjelent.

COVID – Ez a két vakcina működik jól a delta variáns ellen

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Kékavian

    Ha meg beoltatja magát belehal..Hmmm érdekes választási lehetöség…
    Miért kell ez a életellehetetlenités az oltáshoz ha az hasznos lenne???
    És miért kell az érzelmi zsarolás???

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.