COVID – Mire van szükség a gyógyultak védettségéhez?

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához – hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.

Merkely Béla elmondta, hogy a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat – közölte. Tetanuszoltás után két hetet kell várni bármilyen koronavírus elleni vakcina beadása előtt.

Több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik.

Fájdalomcsillapító koronavírus-vakcina előtt?

Forrás: https://napidoktor.hu/index