COVID – Megvan az 5-12 évesek oltásának időpontja

Kásler Miklós bejeletette, hogy mikor kezdik oltani az 5-12 éves korosztályt COVID ellen.

“Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség 2021. november 25-én engedélyezte az 5-12 év közötti gyerekek oltását Pfizer vakcinával. Egy olyan korcsoport kaphat most védelmet, akik eddig csak oltás nélkül tudtak védekezni saját szerveztükre voltak utalva. Fontos, hogy a járvány letöréséhez ebben a korosztályban is magas átoltottságot érjünk el” – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. 

2021. december 20-át követően az 5-12 év közötti gyermekek számára is elérhető lesz a Pfizer vakcina.

“Magyarország készen áll gyermekeink oltásának a megszervezésére, van elég Pfizer-vakcina és a kormány a gyermekek oltására való további Pfizer vakcinákat kötött le. Arra kérek minden szülőt, hogy mérlegelje gyermekének beoltását” – tette hozzá a miniszter.

Ez is érdekelhet!

A COVID oltás mellékhatásai a gyerekeket is fenyegetik

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.