COVID – Jelentősen nő a fertőzöttek száma

Az elmúlt egy hétben enyhén nőtt az új COVIDfertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában – derült ki a válságstábok jelentéséből.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban romlott a járványhelyzet, nem valószínű, hogy a jövő héten enyhítéseket vezetnek be – számol be a Napi.hu.

A horvát sajtó a napokban arról cikkezett: a válságstáb keddtől meghosszabbítja a vendéglátóhelyek nyitva tartását, és kinyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek is. Ezt azonban nem erősítette meg az igazgató.

A fertőzöttek számának növekedése arra figyelmeztet bennünket, hogy a járványnak nincs vége, és be kell tartani azokat a járványügyi intézkedéseket, amelyek érvényben vannak

– fogalmazott Capak az MTI szerint, egyben elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy egyre kevesebben veszik fel a védőoltást.

Fotó: 123rf.com

Az alacsony átoltottság az oka annak is, hogy a válságstáb március végéig meghosszabbította az intézkedések zömét. Továbbra is korlátozzák az üzletek és a vendéglátóhelyek nyitvatartását. Védettségi igazolással kell rendelkezni az egészségügyi és szociális ellátórendszerben dolgozóknak, és az országba való beutazást is Covid-igazolványhoz vagy negatív koronavírusteszthez kötik, valamint kötelező a maszk viselése nyilvános zárt térben.

Az elmúlt 24 órában 1575 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az országban, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 13-an hunytak el. Kórházban 745 beteget ápolnak, közülük 53-an szorulnak lélegeztetőgépre. A csaknem négymillió lakosú Horvátországban eddig 2 308 467-en kaptak védőoltást, közülük 2 234 22-an már a második adagot is beadatták maguknak.

A szomszédos Szlovéniában szombatra 2257 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és öt beteg halt meg a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Kórházban 238 beteget ápolnak, közülük 69-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 264 205-en kaptak védőoltást, közülük 1 219 359-an mindkét adagot felvették.

Szlovéniában nyolcadik napja nő a fertőzöttek száma. Ljubljana az elmúlt három hétben fokozatosan feloldotta szinte az összes korlátozást. Maradt a maszkviselési kötelezettség zárt nyilvános térben, továbbá a Covid-igazolványok használata az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, illetve a büntetés-végrehajtási intézetekben.

Olvasd el ezt is!

 

Kiderült: összefügg a vércsoport és a Covid súlyossága

Forrás: https://napidoktor.hu/index


2 hozzászólás

  1. jáger lászló

    Nem félek a farkastól…
    Amely kutya ugat az nem harap…..
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.