COVID – Itt nő fertőződés és csökken a halálesetek száma

A legfrissebb adatok szerint folytatódik az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések számának emelkedése Nagy-Britanniában. A fertőzés okozta súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedések és a halálozások száma ugyanakkor továbbra is folyamatosan csökken.

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett heti adatsorából az tűnik ki, hogy néhány angliai gócpontban – elsősorban Észak- és Északnyugat-Angliában, valamint kisebb mértékben délnyugaton – tapasztalható a pozitív eredményű koronavírus-szűrések számának növekedése, de számos térségben változatlanul nagyon alacsony a pozitív tesztek aránya az összes elvégzett vizsgálaton belül.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb, ugyancsak pénteken ismertetett új számításai szerint az R reprodukciós ráta Angliában 1 és 1,2 között van. Ez azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 10-12 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést.

A SAGE valószínűségi eloszlásokon alapuló számítási módszertana szerint az 1-1,2 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőződések száma a stagnálás és a napi 3 százalékos növekedési ütem között lehet. A brit egészségügyi minisztérium pénteki adatismertetése szerint az elmúlt 24 órában országszerte 6238 új koronavírus-fertőződést azonosítottak szűrővizsgálatokkal az előző nap kimutatott 5274 eset után. A Covid-19 betegség okozta halálozások száma ugyanakkor 11-re csökkent a csütörtökön jelentett 18-ról.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A szaktárca adatai szerint az elmúlt egy hétben 29 028 új fertőződést szűrtek ki Nagy-Britanniában, 39,8 százalékkal többet, mint a múlt pénteken zárult egyheti időszakban. A Covid-19 betegségben elhunytak heti száma ugyanebben az összehasonlító időszakban viszont 5,2 százalékkal 55-re csökkent. A brit kórházak az elmúlt egy hétben 846 pácienst vettek fel Covid-19 betegséggel, 2,2 százalékkal kevesebbet, mint az egy hete zárult azonos időszakban.

A fertőzések számának emelkedését a szakértők egyöntetűen a koronavírus először Indiában azonosított – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által Delta néven nyilvántartott – változatának tulajdonítják. E variáns az eddigi vizsgálatok alapján könnyebben terjed, mint az elsőként Délkelet-Angliában izolált kenti változat, amely a Delta megjelenéséig a domináns koronavírus-típus volt Nagy-Britanniában.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a hét vezető ipari hatalom (G7) egészségügyi minisztereinek pénteki oxfordi tanácskozásán ugyanakkor hangsúlyozta: a folyamatok azt jelzik, hogy a nagy-britanniai oltási kampány hatására megszakadt az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések és a Covid-19 okozta halálesetek számának változásai közötti, korábban igen szoros kapcsolat.

A szaktárca péntek esti összesítése szerint eddig 39 949 694 felnőtt részesült a koronavírus elleni oltóanyag első adagjából Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy a 18 évnél idősebb korcsoportok tagjainak 75,8 százalékát már beoltották. Közülük 26 799 944-en a második dózist is megkapták. Ezzel 50,9 százalékra emelkedett azoknak a felnőtteknek az aránya, akiknek már mindkét oltási adagot beadták. A brit kormány célkitűzése az, hogy július 31-ig a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – megkapja az első dózist.

Ebben a városban szinte nincs COVID miatti haláleset

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.