COVID – Hazánkban is megérkezett az indiai variáns

Az operatív törzs tájékoztatóján György István kijelentette: az indiai mutáns Magyarországon is jelen van, a járványügyi szakértők szerint nem lehet kizárni, hogy lesz még újabb járványhullám. 

Müller Cecília elmondta, a két beteg közül az egyik már felgyógyult a fertőzésből, nála könnyen lezajlott a megbetegedés, míg a másik beteg kórházban van, de nem szorul lélegeztetésre. Hozzátette: egyikük sem járt külföldön, a járványügyi vizsgálat nem derítette fel a fertőzés forrását.

Jelezte, egyre több szakmai közlemény, publikáció jelenik meg arról, hogy a vírus indiai mutációja ellen a jelenleg használt oltóanyagok hatásosak. Az indiai mutáns előbb-utóbb egyre több országban megjelenik – mondta, hozzátéve, ezért fontos, hogy mindenki védetté tegye magát a fertőzéssel szemben.

A szakember kitért arra: az oltásoknak és a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően továbbra is alacsony szinten van a járvány, a múlt héten 39 százalékkal kevesebb új fertőzöttet regisztráltak, mint az azt megelőzőn.

Közben Nagy-Britanniában továbbra is néhány fertőzési gócpontra összpontosul az új típusú koronavírus B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, közkeletű nevén indiai variánsa – mondta csütörtök esti sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter. Matt Hancock hozzátette: az e térségekben tapasztalt fertőzésszám-növekedés 50-75 százalékát okozhatja ez a vírusváltozat.

Hancock a Downing Streeten tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta: a koronavírus elleni oltások megtörik a kapcsolatot az új fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések és a Covid-19 betegség okozta halálesetek számának változása között.

Fotó: 123rf.com

A miniszter az oltások fontosságát illusztrálandó elmondta: a brit statisztikai hivatal adatai szerint a felnőtt brit lakosság háromnegyedének – az átlagon belül a 50 éven felüliek több mint 90 százalékának – szervezetében vannak jelen a koronavírus-fertőzés ellen védő antitestek.

Matt Hancock ismertette az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslését, amely szerint a nagy-britanniai oltási program csak az elmúlt egy hétben országszerte kétszáz halálesetnek és hatszáz, kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedésnek vette elejét.

Mindez azt jelenti, hogy az oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig összesen 13 200 halálesetet sikerült megakadályozni, és 39 700 olyan súlyos megbetegedést lehetett megelőzni, amelyek kórházi ellátást tettek volna szükségessé – mondta a brit egészségügyi miniszter.

 

Ez a vakcina véd az indiai variáns ellen, de harmadik adag is kell majd belőle

Forrás: https://napidoktor.hu/index