COVID – Ezt tudja a negyedik oltás a harmadikhoz képest

Kemenesi Gábor virológus összefoglalta, mit lehet tudni a koronavírus elleni negyedik dózisról.

Három oltás vagy négy? – rengeteg emberben felmerül a kérdés, melynek kapcsán az ismert magyar virológus, Kemenesi Gábor három komoly külföldi kutatás alapján összefoglalta, mit lehet tudni a negyedik oltás hatásosságáról – számol be a Ripost.

„Jelen pillanatban 3 tanulmány áll rendelkezésre a negyedik oltás hatásosságával kapcsolatban. Fontos leszögezni, hogy továbbra sincs kellő információ, hogy pontosan kinek, mikor és milyen körülmények közt lesz indokolt. Az eddigi adatok alapján a járványhelyzet függvényében elsősorban az idős korosztály és/vagy krónikus megbetegedéssel rendelkezők lehetnek a fő célcsoport” – kezdi Kemenesi Gábor.

Majd így folytatja:

„Azt mindegyik tanulmány alátámasztja, hogy a maximális szintű protektív immunitás a harmadik dózis után alakul ki, a negyedik pedig ugyanezt a szintet képes visszaállítani. A vizsgálatok egészségügyi dolgozók és a 60 év feletti korosztály körében történtek. Egészségügyi dolgozók körében (itt az átlag populációhoz képest magasabb a vírusnak való kitettség), csupán mérsékelt javulást jelentett a tünetekkel járó megfertőződéssel szemben.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ezt követően a szakember rátér a 60 év felettiekre vonatkozó kutatási eredményekre.

A 60 év felettiek körében a három dózishoz képest négyszeres növekedést mutatott a súlyos megbetegedés elleni védelmi szint. Szintén 60 év felett a halálozás viszonylatában, 40 napos megfigyelési tartományban 78% csökkenést jelentett a négy dózis a háromhoz képest. A negyedik dózis biztonságosságát mindhárom tanulmány alátámasztotta”

– írja közösségi oldalán Kemenesi Gábor.

Kemenesi Gábor virológus Facebook-oldalán leszögezi: Jelen körülmények között, tudományos szempontból a három dózis számít alap immunizációnak. Megjegyzi: maga a pandémia, ahogy ezt mindenki megtapasztalhatta, egy folyamatosan változó helyzet, ahol az ismeretek bővülésével és a helyzet alakulásával párhuzamosan kell alkalmazkodnunk. A SARS-CoV-2 evolúciójának csúcsát jelenleg jelentő és dominánsan terjedő Omicron esetében (annak újabb variánsaival egyetemben) a három vakcina nyújt kellő védelmet. Végül nyomatékosítja a szakember: aki még nem tette, vegye fel a harmadik oltást!

Olvasd el ezt is!

COVID – Szükséges még a negyedik oltás?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.