COVID – Ekkor robbanhat be újra a járvány

Rusvai Miklós virológus szerint a COVID negyedik hullámának felfutása attól függ, hogy hányan, milyen vírust hoznak haza a nyaralásból.

A szakember szerint a negyedik hullám érkezését a szabadságok vége, az iskolakezdés és az olyan kockázati tényezőnek számító tömegrendezvények, mint a vadászati kiállítás is befolyásolják. Rusvai úgy látja, a magyarországi kezdet a tavalyinál hamarabb, szeptember közepén érkezik, de igazán csak október végén fog berobbanni – számol be a Forbes.hu.

Fontos beoltatni a gyerekeket is

A víruskutató kitért arra, hogy ugyan a legtöbb országban már a delta variáns terjed, a Közép- és Dél-Amerikában már megjelent a lambda változat is. Az itthon is kapható vakcinák utóbbi variánst kisebb, de jó hatásfokkal védik.

Fotó: MTI/Vajda János

Igaz, hogy a lambda változatot az oltott személyek is elkaphatják, de a továbbfertőzés kockázata az oltott felnőtteknél kisebb, mint az oltatlan gyerekek esetében.

Rusvai szerint fontos lenne, hogy a gyerekek augusztus közepéig megkapják a második oltást, hogy az iskolakezdésre védettek legyenek és ne fertőzzenek. Hozzátette, a delta variánst a magas fertőzőképessége miatt sokan el fogják kapni, de az oltottak nem, vagy csak enyhén lesznek betegek.

Milyen legyen a harmadik oltás?

Rusvai megerősítette korábbi nyilatkozatait, szerinte a Pfizer és a Moderna harmadik oltásként bárkinek beadható. A vektorvakcinák esetében szintén mRNS-vakcinát érdemes beadni a virológus szerint.

A harmadik, negyedik oltásra ezek az adenovírusok már nem tudják kifejteni a hatásukat, nem tudják letermelni a koronavírus tüskefehérjét, mert nem érnek célba. Tehát a vektorvakcináknál mindenképp célszerű a vakcinamixelés” – mondta Rusvai még korábban az RTL Klubnak.  Szerinte az inaktivált vírusú Sinopharm esetében szintén érdemes egy más típusúval oltakozni, legyen az mRNS- vagy vektorvakcina.

A cikk folytatásáért kattints IDE!

COVID negyedik hullám – minél több oltás, annál kisebb az esély

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. minek az

    “Az itthon is kapható vakcinák utóbbi variánst kisebb, de jó hatásfokkal védik.” – mármint ellene védenek… nem?

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.