COVID – Ekkor okozhat járványhullámot az új mutáns

Az Angliában azonosított új COVID-variánstól nem kell tartani – hangsúlyozta Rusvai Miklós víruskutató. Brit szakértők szerint a rekombináns változatok nagyon gyakoriak, és ugyanolyan gyakran el is tűnnek.

Brit sajtóhírek szerint egy új koronavírus-variánst azonosítottak az Egyesült Királyságban, de a szakértők úgy látják, egyelőre nem kell tőle tartani, annak ellenére sem, hogy a múlt héten csúcsot döntött a járványhoz köthető áldozatok száma Angliában – számol be az Infostart.

“Az XE névre keresztelt új változat az Ázsiában rohamosan terjedő omikron alváltozatainak a kombinációja, az ilyen típusú mutánsokat rekombinánsnak nevezik” – mondta Rusvai Miklós víruskutató.

Rekombináció akkor jöhet létre, ha két különböző típusú vírus fertőzi ugyanazt az embert, és gyakorlatilag hibrid vírus, tehát a két vírus kereszteződése jön létre a szimultán fertőzés következtében. Ez a vírusok változékonyságának újabb lehetősége” – fejtette ki.

Fotó: 123rf.com

A szakértő szerint az a jó hír, hogy bár rekombináns vírus viszonylag sok képződik, egyelőre nem találtak olyat, amely veszélyesebb lenne, mint a korábbi változatok, tehát a hibrid vírusok nem okoznak súlyosabb megbetegedést, mint az eredeti omikron vagy az eredeti delta, legalábbis az eddigi megfigyelések szerint.

Rusvai Miklós azt mondta, tavasszal Európában már nem kell új járványhullámtól tartani.

“Május közepéig még lesznek esetek, akár emelkedett számban is. A napi esetszám 500 és 3000 között alakulhat, de ezek egyike sem lesz súlyos, tehát a kórházi esetek száma tovább csökkenni fog, Májusig, a légzőszervi betegségek periódusának végéig velünk marad a koronavírus. Nyáron megint látszólag eltűnik, és a következő hullámra majd ősszel kell számítanunk

– hangsúlyozta.

Rusvai Miklós arról is beszélt, a negyedik oltást tavasszal már nem érdemes beadatni, hiszen egy hónap múlva elmúlik a járványveszély, az immunitás kialakulásához pedig kell legalább 5-7 nap. Vagyis mire a vakcina kifejti a hatását, addigra gyakorlatilag már olyan kicsi lesz a járványveszély, hogy nem lesz szükség erre a plusz védelemre.

Brit beszámolók szerint az új variánsból vasárnapig 637 esetet regisztráltak helyi szakértők, és nem találtak arra utaló jeleket, hogy az új változat ellen nem véd az oltás és azt sem tapasztalták, hogy súlyosabb szövődményeket okozhat, vagy esetleg végzetes kimenetelű lehet. Közegészségügyi szakértők szerint a rekombináns változatok nagyon gyakoriak és ugyanolyan gyakorisággal el is tűnnek.

Olvasd el ezt is!

Itt az új COVID mutáns – Rekordsebességgel fertőz

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.