COVID – Egyre többeknél jelentkezik az a probléma

Most, június közepére megvalósulni látszik, hogy a COVID után “visszakapjuk az életünket”, azonban ennek kapcsán egy egészen új probléma is felütötte fejét az emberek körében.

Szakértők ezt barlang szindrómának nevezik, és lényegében annyit tesz, hogy egyeseknek kifejezetten nagy megpróbáltatás visszatérni korábbi életvitelükhöz, szorongani kezdenek emiatt, és egyéb mentális problémák társulnak a mindennapjaikhoz – számol be a Joy.hu.

“A pandémia vége közeledtével visszatértek a testképzavaraim”

Ha megriaszt téged a gondolat, hogy mostantól vége a home office-nak, újra társasági életet kell élned, és nem ülhetsz otthon bűntudat nélkül egész héten, úgy valószínűleg nálad is kialakult a barlang szindróma. V

annak, akiknél azért jelentkezik, mert továbbra is tartanak a vírustól és nem érzik magukat biztonságban, de a többség annyira hozzászokott az otthonléthez és az egyedül töltött időhöz, hogy konkrét félelmet idéz elő bennük az, hogy újra elő kell keresniük szociális énjüket.

Idegessé válnak amiatt, hogyan is kell egy randin viselkedni, tartanak a környezetük véleményétől, és úgy általánosságban visszavágynak a négy fal közé. Vannak, akik a baráti találkozókat várják, de a munkahelyre való visszatérés riasztja meg őket.

Akárhogy is, szerencsére azért úgy fest, hogy az idő előrehaladtával egyre többen és egyre hatékonyabban tudják leküzdeni a szorongásukat. Hiszen ahogy eleinte nehéz volt megszokni a bezártságot, de végül sikerült, úgy itt is vélhetően ez lesz a helyzet. Ebben egyébként a személyiségtípusok is szerepet játszanak; az alábbi cikkben elolvashatod, hogyan tér vissza a COVID után egy extrovertált, egy introvertált és egy ambivertált.

Növényi Norbert ezzel a post-COVID tünettel küzd

Forrás: https://napidoktor.hu/index