Borzasztó tragédia – Elhunyt az oltatlan apa, lélegeztetőn a kisiskolások

Koronavírussal kórházba került egy négytagú, oltatlan, hamis védettségi igazolvánnyal rendelkező budapesti család. Az édesapa elhunyt, a felesége állapota is nagyon súlyos, az ő életéért jelenleg is küzdenek az orvosok.

Lapunk információja szerint a kórházi dolgozók gyanúsnak találták a négytagú család védettségi igazolványait, ezért értesítették a hatóságot.

A Blikk értesüléseit több forrás is megerősítette. Egészen szomorú, egyben tanulságos történet rajzolódik ki a háttérben. Úgy tudjuk, a család egyik tagja sem oltatta be magát, ám védettségi igazolványra szükségük volt, mert gyakran utaznak külföldre. Hogy a most tervezett nyaralás végül összejött-e vagy sem, azt nem tudni, ám annyi bizonyos, hogy a családtagok elkapták a koronavírust, és kis időn belül egymás után egy fővárosi kórház intenzív osztályán kötöttek ki, valamennyien – a kisiskolás gyerekek is – lélegeztetőgépre kerültek. A családfő életét már nem tudták megmenteni az orvosok, és információink szerint kisebbik gyermekük továbbra is életveszélyes állapotban van. Úgy tudjuk, a rendőrség vizsgálja a családtagok birtokában lévő védettségi igazolványokat.

Fotó: 123rf.com

Az elmúlt hónapok azt mutatják, hogy egyre nagyobb keletje van a hamis védettségi igazolványoknak. A Blikk úgy tudja, jelenleg is 17 olyan ügyben nyomoz a rendőrség, amelyben orvosok, nővérek, ápolók pénzért közműködtek hamis védettségi igazolványok készítésében. De olyan is volt, hogy hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat három köztisztviselő ellen, mert egyiküket hamis védettségi igazolványhoz próbálták juttatni.

A legnagyobb port kavaró ügy Kótajban történt, ahol július 20-án dr. A. Akeef háziorvost a rendelőjéből bilincsbe verve, vezetőszáron vitték el állig felfegyverzett TEK-esek. Állítólag 50 ezer forintért adta a pácienseknek a hamis papírokat. Szeptemberben szabadlábra helyezték a többek között sebészi, szívsebészi, mentőorvosi, gyermekorvosi, belgyógyász, sportorvosi és háziorvosi szakvizsgával rendelkező dokit, aki az első perctől hangoztatta az ártatlanságát. Épp rendelés közben értük utol.

“Örömteli, hogy újra dolgozhatok, azóta még több betegem lett, jó érezni a szeretetüke”t – nyilatkozta dr. A. Akeef, aki ellen önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folyik nyomozás.

Dr. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője a Blikknek elmondta: a kótaji hamis védettségi igazolványok ügyében jelenleg 14 gyanúsított van. Azonban a részletekről nem adhatott bővebb felvilágosítást, mert az veszélyeztetné a nyomozás érdekeit.

COVID – Mától kijárási korlátozás az oltatlanoknak

Forrás: https://napidoktor.hu/index