A negyedik hullám új lökést adhat egy Covid-terápiának

A monoklonális antitest-terápia ismert Covid elleni eljárás, a koronavírus harmadik hullámában rendszerszerűen használták a kórházakban. Ráadásul a krónikus betegeknél hatékonyabb, mint a gyógyszeres kezelés, és több ezer adag áll rendelkezésre belőle a kórházakban.

A favipiravir és a remdesivir közismert készítmények Covid ellen, előbbi tabletta, a másik intravénásan adható, sokat írtunk róluk az Indexen. Kezdeti fertőzési stádiumban szokták adni őket a betegeknek háziorvosi ajánlásra – számol be az Index.hu.

Létezik más terápiás módszer is, a monoklonális antitest-terápia, ugyancsak enyhe és közepesen súlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére.

Az antitesteket vagy a Covid-fertőzésen átesett betegek vérplazmájából vonják ki tisztítás után (egyik kollégánk is adott vért ilyen célból), vagy géntechnológiai módszerrel állítják elő. Egerekben váltják ki az antitesttermelést, és a több ezer féle megtermelődött antitest közül azt nyerik ki, amelynek legerősebb a kötődése a vírus tüskefehérjéjéhez. Ma már ezt az úgynevezett rekombináns technikát alkalmazzák inkább, mert nem kell bevonni hozzá a betegségen átesett embereket, és korlátlan mennyiségben elő lehet állítani.

Fotó: 123rf.com

Kifejezetten azoknak a 12 évnél idősebb, 40 kilogramm feletti testsúlyú embereknek ajánlják, akik a betegség legkorábbi szakaszában vannak, vagyis a megfertőződést követő 14 napon belül, még nem szorulnak oxigénterápiára, de fennáll a veszély, hogy megfertőződve a betegség súlyosabb stádiumába kerüljenek, vagyis a rizikócsoportba tartoznak. Ilyenek az idősek, az elhízottak, a szívbetegek, a tüdőbetegek, a májbetegek, a vese- és cukorbetegek és az immunbetegek.

“Jelenleg kétféle antitest-terápia érhető el Magyarországon, az egyiket a bamlanivimab nevű szerrel végzik, a másikat a casirivimab/imdevimab »antitestkoktéllal«. Az eljárás lényege, hogy a PCR-teszten pozitív mintát adó betegnek a megfertőződés utáni 14 napon belül – az időablak nagyon fontos – be kell mennie valamelyik hazai kórházba, és intravénásan, nagyjából 45 perc alatt beadják neki az antitestet” – magyarázza Szekanecz Zoltán, a Debreceni Egyetem belgyógyász-reumatológus-immunológus tanszékvezetője, aki rendszeresen részt vesz a koronavírussal fertőzött betegek kezelésében.

A szervezetbe juttatott antitest megakadályozza, hogy a vírus tüskefehérjéje bejusson a sejtjeinkbe, mégpedig úgy, hogy ő maga kötődik a proteinhez. A bamlanivimabot önmagában is alkalmazzák, illetve koktélban. A koktél lényege, hogy többféle antitestet tartalmaz, vagyis még hatékonyabban képes fellépni a vírussal szemben.

Donald Trump is egy ilyen koktélt kapott, miután kiderült, hogy elkapta a fertőzést.

Fotó: 123rf.com

A másik ilyen, két antitestből álló koktél a casirivimab és imdevimab antitestek kombinációja. Azért előnyös egyszerre kétféle ellenanyagot beadni, mert azok a tüskefehérje más-más részéhez kötődnek, ezért hatékonyabbak a tüskefehérjét érintő mutációkkal szemben.

Szekanecz Zoltán hangsúlyozza, a terápiát általában a favipiravirral kezdik, de erre sok esetben a fiatal egészségesek reagálnak jól, az idősebb, krónikus betegek nem, nekik van szükségük az antitest-terápiára.

“A betegnek felírja a háziorvos a terápiát, bemegy a kórházba, nagyjából 45 perc alatt lecsöpög a koktél, és mehet is haza. A favipiravirt viszont például napokig kell szedni, az intravénás remdesivirt pedig több ütemben kell beadni” – mondja az orvos, hozzátéve: ez az eljárás jóval hatékonyabbnak tűnik a rizikócsoportban, mint a favipiravir, a klinikai vizsgálat eredménye alapján 70-75 százalékban megóvta a betegeket a súlyos tünetektől, a kórházba kerüléstől és a haláltól.

A belgyógyász-reumatológus szerint viszont az a gond, hogy mivel rengeteg favipiravir és remdesivir áll rendelkezésre, sokkal előbb nyúlnak ezekhez a gyógyításban, mint a hatékonyabb antitest-terápiához. Annak ellenére, hogy az utóbbi időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy kockázatú csoportba tartozóknak ez a terápia sokkal jobb, mint a favipiravir.

Fotó: 123rf.com

„Esetleg a háziorvosok kevésbé gondolnak rá, vagy a beteg egyszerűen nem kerül be a rendszerbe, erre nem tudom a választ, a kórházi orvosok vagy az immunológusok tisztában vannak a fontosságával. Nagyon fontos lenne, ha most már tényleg bekerülne a köztudatba, hogy ez a terápia nagy hatékonysággal képes megvédeni a rizikócsoportba tartozókat. A beteg megkérdezheti a háziorvosát vagy egy infektológust is, a lényeg, hogy érdemes tudakozódni róla, mert több ezer betegnek elegendő adag áll rendelkezésre.”

Szekanecz Zoltán azt mondta, arra nem is mer gondolni, hogy esetleg azért nem ajánlják a betegeknek, mert az amúgy is túlterhelt, most a tesztelést is a nyakukba kapó háziorvosoknak ez pluszmunka, pedig a terápiához csak egy beutaló szükséges.

A folytatásért KATTINTS IDE!

COVID – Meddig tarthat a negyedik hullám?

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.