Visszafordítható a szellemi hanyatlás?

Egy friss ausztrál kutatás eredményei arra mutattak rá, hogy bizonyos életmódbeli változások hatékonyak lehetnek az idősek szubjektív szellemi hanyatlásának enyhítésében – méghozzá az emlékezeti és gondolkodási képességek javítása által, számolt be róla a Medscape orvosi szakportál.

A kutatók egy nyolchetes program alkalmazása segítségével vizsgálták meg a kérdést. A kutatás során mind a kísérleti, mind a kontroll csoport tagjai edukációs anyagokat kaptak a demenciával és a kockázati tényezőkkel, a mediterrán étrenddel, valamint a testi és szellemi aktivitással kapcsolatban. A kísérleti csoportba tartozók ugyanakkor szakértőkkel is konzultáltak, így abban is segítséget kaptak, hogy ezeket az információkat miképpen tudják személyre szabott módon beültetni a mindennapjaikba.

Fotó: 123rf.com

A hat hónappal később végzett utánkövetés eredménye azt mutatta, hogy azok az idősek, akik részt vettek a komplex tanácsadásban, jobb teljesítményt értek el szellemi képességeket mérő teszteken, mint azok, akik nem vettek részt személyes tanácsadásban.

A szerzők állítása szerint adataik arra mutatnak rá, hogy amennyiben a szellemi hanyatlást szubjektíven megtapasztaló személyek javítanak életmódjukon, az agyuk képes lehet arra, hogy visszafordítsa az elindult káros folyamatokat. Hosszú távon pedig a feltételezések szerint akár a demencia kialakulásának kockázata is csökkenhet ilyen módon.

Forrás: felejtek.hu


Egy válasz

  1. Jáger László

    Ha vissza nem is fordítható,de +állítható!!!
    A folyamat nem igazán pozitív!!!
    Ugyanis ez maga a halál…..
    Erről ennyit…
    barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.