Vírus, baktérium, parazita – mindhárom megbetegít, mégis teljesen más!

Egy kalap alá venné őket az ember (mindegyiktől betegek leszünk, nem?), pedig fontos különbségek vannak a baktériumok és a vírusok között. Sőt, néha belép a képbe egy harmadik játékos, a parazita is, így pedig még bonyolultabb a dolog. Nem mindegy, milyen betegségeket okoznak, és az sem, hogyan kezeljük őket!

Ami közös a vírusokban, a baktériumokban és a parazitákban az az, hogy mindannyian apró lények, amelyek képesek megbetegíteni minket. Az is közös pont, hogy a megfelelő higiéniás alapszabályok betartásával nagy részüket kiküszöbölhetjük az életünkből – ezért fontos kezet mosni, csak ellenőrzött forrásból származó élelmiszert fogyasztani (a sarki, poros kisbolt furcsa színű rántott húsa nem ilyen!), és mindent megfelelő magas hőfokon főzni.

A vírus

Az egyik leggyakoribb kórokozó, amivel találkozunk, az a vírus – érdekes azonban, hogy bár manapság szinte csak a betegségeket okozó kis lényekként azonosítjuk őket, valójában nagy szerepük volt abban, hogy a génkészletünk kialakult, és a kezdetektől jelen vannak az élőlények szervezetében.

Gyakran támadják azonban az emberi testet, és különböző betegségeket okozhatnak. Ezek lehetnek olyan ártalmatlan fajták, mint a megfázás (amit szintén vírus okoz), de lehetnek komoly tömegpusztító erővel rendelkező változatok is, mint a madárinfluenza vírusa, ami 2009-ben majdnem háromszázezer halálos megbetegedésért volt felelős.

A vírusok nagy részét a szervezetünk immunrendszerének köszönhetően legyűri, a probléma ott kezdődik, ha ismeretlen kórokozóval kerül kapcsolatba, mert ilyenkor nem tudja, mit kezdjen vele. Néhány vírus okozta betegségre van védőoltás, nagy részét gyógyszerekkel ki lehet kúrálni.

A baktérium

A baktérium teljesen más tészta, mint a vírus: képes mérget termelni, amelyet bejuttat a véráramba és a sejtekbe. Nagy részük egyébként kimondottan hasznos a szervezet számára, de akadnak közöttük kifejezetten életveszélyes fajok is.

Jellemzően antibiotikummal vesszük fel ellenük a harcot, amelyet az orvos által előírt adagban szigorúan be kell venni, különben csak erősíthetjük a kórokozót nem pusztítjuk el. Nagy probléma napjainkban, hogy léteznek antibiotikumoknak ellenálló, rezisztens baktériumok is, jelenleg velük nem tudunk mit kezdeni. Több lehetséges megoldást kutatnak jelenleg tudósok, ezek között szerepel baktériumölő vírusok és enzimek kitenyésztése – de egyelőre mindez gyerekcipőben jár.

A paraziták

A paraziták, vagyis élősködők teljesen más terepen dolgoznak, mint a korábbi két versenyző. Parazita lehet igazán mikroszkopikus méretű lény is, de ugyanígy parazitának hívjuk a kullancsot vagy a szabad szemmel is látható, emberi szervezetre veszélyes férgeket.

Különösen harmadik világbeli területeken okozhatnak nagy problémát, erre az egyik hatásos példa a malária, amit szintén parazita okoz – és szúnyogok terjesztenek, amelyek a globális felmelegedés hatására egyre északabbra húzódnak.

Ez mind ijesztően hangzik, de szerencsére a komolyabb betegségeket okozó vírusok, baktériumok és paraziták viszonylag ritkák, legalább is ritkán találkozunk velük a való életben. Ahogy a cikk elején is említettük, nagyon sokat tehetünk a megfelelő higiéniás előírások betartásával azért, hogy ne jelentsenek veszélyt a szervezetünkre a különböző kórokozók.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.