Virtuális valóság segíthet a szélütésen átesett betegeken

 Virtuális valóságon alapuló kezelés segítheti a szélütésen átesett betegek javulását egy Új-Zélandon kidolgozott új, számítógépes technológia.

A szélütést túlélő betegek hamarosan talán az interneten férhetnek hozzá az eszközhöz, amely segíti a mindennapi életvitelhez szükséges memóriájuk javítását – írta hétfői közleményében Tania Mitrovic, a virtuális valóság terápiáját kifejlesztő Canterbury Egyetem kutatója.

A páciensek rehabilitációjához rendkívül fontos az úgynevezett prospektív emlékezetnek, vagyis annak a képességnek a javítása, hogy figyelmeztetés nélkül emlékszünk egy eltervezett tennivalóra, és meg is tesszük azt.

“A szélütéses betegeknek gyakran károsodik ez a fajta memóriája, és ez akadályozhatja a mindennapi életüket: elfelejthetik bevenni a gyógyszerüket vagy más fontos elvégzendő feladatra nem emlékeznek. Ez a memória összetett gondolkodási képesség, mely többféle részképességből, a térbeli tájékozódásból, a múltra vonatkozó, úgynevezett retrospektív emlékezetből, a figyelemből és a végrehajtó működésből áll” – írta a kutató.

shutterstock_28506304

A vizuális képzelőerőn alapuló, számítógépes kezelést dolgoztak ki, mely megtanítja a pácienseknek, hogyan jusson eszükbe az elvégzendő feladat a kellő időben.

A kezelés után a betegek először videó segítségével gyakoroltak, később a háromdimenziós virtuális valóságban.

“Tavaly októberben fejeztük be a 15 páciens részvételével végzett vizsgálatot. Tíz hét alatt mindegyik beteg tíz alkalommal vett részt az egyszemélyes terápián. Ezt követően a vizsgálat azt mutatta, jelentősen javult a résztvevők memóriája – magyarázta Mitrovic.

A kutatók azt szeretnék, ha a szélütésen átesettek az interneten ingyenesen hozzáférhetnének a tréninghez, ezzel javulhatna a mindennapi életük minősége, és az őket éjjel-nappal gondozók is jutnának némi szabadidőhöz.

(MTI)

Forrás: