Vegyük fel a kesztyűt a Lyme-kórral!

A tavasz kezdetével nemcsak mi kívánkozunk ki minél többször a levegőre, sajnos megkezdődik a kullancsinvázió is.

Magyarországon évente körülbelül 10 000 ember fertőződik meg Lyme-kórral – a titokzatos betegséggel, melynek tünetei nehezen észlelhetők, ugyanakkor egy életre megkeserítheti életünk. Szerencsére az alternatív terápiák és a hagyományos gyógymódok ötvözésével megszabadulhatunk a kórtól.

„Kevesen tudják, hogy a Lyme kórt tulajdonképpen az úgynevezett Borrelia burgdorferi baktérium okozza, amely a bőrbe jutás után szaporodni kezd, majd elterjed a testben. Ugyanakkor fontos megemlíteni azt is, hogy nem minden kullancs fertőzött, európai átlagban a kullancsok 12%-a hordozza a Lyme-kór kórokozóját. Oltás azonban sajnos nincs ellene, a kullancs elleni védőoltás ugyanis kizárólag az állat által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás ellen jelent védelmet. Így különösen fontos, hogy mindent megtegyünk a megelőzés érdekében” – hívja fel a figyelmet Dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója.

Legelőször is próbáljunk meg védekezni a kullancscsípés ellen, megfelelő, hosszú ujjú ruházattal, illetve rovarriasztó szerek használatával. Természetjárás után mindenképp vizsgáljuk át testünket, és ha kullancsot találunk bőrünkben, azonnal távolítsuk el kullancscsipesz vagy szemöldökcsipesz segítségével, oly módon, hogy közben nem nyomjuk össze potrohát, hiszen ebben található a baktérium.

A csípést követő napokban, hetekben figyeljük testünket, hiszen Lyme-kór esetén általában kokárdaszerű folt jelenik meg a csípés helyén, mely általában növekedésnek is indul. Ezen kívül a jelenséget enyhe helyi, égő fájdalom, esetleg viszketés kísérheti, vagy influenzaszerű tünetek jelentkeznek: hőemelkedés, gyengeség, fejfájás, nyirokcsomó duzzanat, izomfájdalom.

Ha elmúlnak a tünetek, akkor se nyugodjunk meg, mert a Lyme-kór hónapok, évek múltán komolyabb megbetegedéseket is okozhat, mint például szívizomgyulladást, szívritmuszavart, arcidegbénulást. Lyme-kór gyanúja esetén forduljunk tehát mindenképpen orvoshoz!

kullancs9

A Lyme-kór gyógyítása

A Lyme-kórt a különböző speciális vizsgálatok eredménye erősíti meg. Ezek során a vérből, szövetekből kimutatható maga a kórokozó, illetve a baktérium ellen termelt speciális antitest.

Minél hamarabb fedezik fel a betegséget, annál könnyebben és gyorsabban gyógyítható – magyarázza Dr. Szolnoki Nikolett. „A megfelelő adagban alkalmazott antibiotikum kúra, és a kiegészítő terápiák együttes alkalmazása jelenti a legbiztosabb kezelést Lyme-kór esetén. Ha ezt már a betegség első szakaszában megkezdik, a páciens nagy valószínűséggel teljesen kigyógyul a kórból.”

„A hiperbár oxigénterápia bizonyítottan segít a Lyme-kór legyőzésében. Hatása Lyme-kór esetén kettős: egyrészt a kezelés eredményeképp megemelkedett oxigénszint negatív hatással van a kórokozó életképességére és szaporodására, tehát nemcsak elpusztítja, de megakadályozza továbbterjedését is. Másrészt fontos tudni, hogy a Lyme-kórt okozó baktériumok előszeretettel telepednek meg a szervezet rosszabb vérellátású, ezáltal oxigénnel kevésbé ellátott részein, ahol az antibiotikumok is kevésbé hatásosak.
A hiperbár oxigénterápia azonban ezeken a területeken is megemeli az oxigén szintjét, így megöli ezeket a „rejtőzködő” kórokozókat is. Ezen kívül fontos hangsúlyozni, hogy a Lyme-kórnál gyakori ízületi fájdalmak is nagy mértékben mérséklődnek a hiperbár oxigénterápia gyulladáscsökkentő hatásának eredményeképp” – tette hozzá Dr. Szolnoki Nikolett.

„Nemzetközi kutatások is alátámasztják a mi tapasztalatainkat is: szinte mindegyik páciensünk állapota nagyban javult, és sokuknál figyelhető meg teljes gyógyulás”– fejtette ki Dr. Szolnoki Nikolett. „Egy amerikai kutatás szerint az antibiotikum kúrán átesett, de még nem gyógyult lyme-kórosok 85 százaléka teljesen felgyógyult, vagy jelentős javulást figyeltek meg állapotukban.”

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.