Védd gyermeked a járványos agyhártyagyulladás ellen!

A gyermekorvosok az agyhártyagyulladást okozó baktérium B és C típusa ellen egyaránt javasolják a védőoltást

A fertőző agyhártyagyulladást okozó meningococcus baktériumok B és C típusa ellen egyaránt fontos a védekezés: Európában évek óta ez a kettő okozza a megbetegedések döntő többségét.

Magyarországon 2016/2017-ben a legveszélyeztetettebb csecsemők és kisgyermekek körében a 70%-ot is meghaladta a B típus okozta megbetegedések aránya – hívják fel a figyelmet gyermekgyógyász szakemberek. A szakértők hozzáteszik: a szülők gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy a két baktériumtípus elleni védőoltás különbözik és nem helyettesíti egymást. A nehezen felismerhető betegség 24 órán belül halált okozhat, ezért a házi gyermekorvosok a veszélyeztetett korcsoportok – csecsemők, kisgyermekek, serdülők – esetében kifejezetten javasolják a védettség kialakítását. Az oltási sort mindkét vakcina esetében 2-3 hónapos korban javasolt megkezdeni. A leggyakrabban a téli-kora tavaszi hónapokban előforduló járványos agyhártyagyulladás elsősorban a csecsemőket veszélyezteti, de a súlyos betegség a kisgyermekeket, valamint a serdülőket és fiatal felnőtteket is érintheti.

Hazai járványügyi adatok szerint a betegségben hatból egy beteg meghal, a nemzetközi statisztikák szerint pedig a betegek akár ötöde egész életére szóló testi vagy idegrendszeri károsodást szenved. Ilyen lehet az ujjak vagy teljes végtagok elvesztése, az agykárosodás, illetve az intelligencia szint jelentős csökkenése és a halláskárosodás. Ezek olyan helyrehozhatatlan következményei a betegségnek, amelyek a fertőzésen átesettek életminőségét hosszú távon, akár teljes életen át befolyásolják.

Európában a legtöbb meningococcus megbetegedést a baktérium öt legismertebb – védőoltással megelőzhető – változatából a B és a C típus okozza. Magyarországon az elmúlt évtizedben évente átlagosan 43 meningococcus okozta esetet jelentettek, és az epidemiológiai évek túlnyomó többségében a B típus előfordulása dominált.

„A két évvel ezelőtt széles körben ismertté vált tragikus esetek kapcsán nagyon sok szülő ismerte fel a betegség megelőzésének fontosságát, és láthatóan nőtt a beoltott gyermekek száma. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az ingyenes oltás csak a betegséget okozó baktériumok C típusa ellen véd, és nem helyettesíti a B-típus elleni védekezést. Aki nem biztos abban, hogy a gyermeke mindkét típus ellen védett, az ellenőrizze az oltási könyvet vagy konzultáljon a házi gyermekorvosával” – foglalta össze a védekezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. – “A 2016 végén megnövekedett kereslet miatt korábban hiánycikknek számító, csecsemőkortól adható meningococcus B elleni vakcina nyár óta ismét folyamatosan elérhető a hazai patikákban” – tette hozzá.

Az életkori alkalmazhatóságot figyelembe véve, a csecsemők és kisgyermekek meningococcus B elleni oltására kizárólag a Bexsero védőoltás alkalmazható. A hazai megbetegedések közel háromnegyedét okozó B típusú baktérium elleni védekezést is korán, 2-3 hónapos korban javasolt megkezdeni.

Dr. Póta György hangsúlyozta: „Az egy évnél fiatalabb csecsemők vannak a leginkább kitéve ennek a betegségnek. Az első hónapokban az anyai ellenanyagok védelmező hatása lecsökken, az immunrendszer pedig még éretlen, ezért a csecsemők védtelenekké válnak a fertőzéssel szemben. Egy ilyen kiszámíthatatlan, gyors lefolyású betegség ellen csak a védettség időben – 2-3 hónapos korban elkezdett – kialakítása jelenthet hatékony eszközt.”

Ugyancsak veszélyeztetett csoportot alkotnak az 1–5 év közötti kisgyermekek – körükben a második leggyakoribb a meningococcus-megbetegedések előfordulása –, ezért megfontolásra ajánlott, hogy ők is megkapják a védőoltást. A fertőződés kockázata serdülőkorban kissé ismét emelkedik.

A baktérium cseppfertőzéssel, szoros kontaktus útján terjed, közvetlen érintkezés (pl., köhögés, tüsszentés), vagy tartós, illetve gyakori, ismételt kontaktus, mint a zsúfolt együtt lakás, együtt alvás az előfeltétele. A betegek a tünetek megjelenése előtti 7. napot követően az antibiotikumkezelés megkezdésétől számított 24 óráig fertőzőképesek.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint a meningococcus baktériumok évente mintegy 500.000 megbetegedést okoznak, halálozási mutatójuk pedig rendkívül magas: minden évben 50.000 ember veszíti életét a fertőzés következtében. Magyarországon a 2016/2017-es évben összesen 48 meningococcus okozta agyhártyagyulladást regisztráltak: minden negyedik beteg csecsemő volt, 8 beteg pedig belehalt a fertőzésbe. A nyolc halálos kimenetelű megbetegedésből hat esetben csecsemő, illetve kisgyermek volt az áldozat, a halálesetek háromnegyedéért baktérium B típusa volt a felelős.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.