Vastagbélpolip ellen: Hal!

Egy új tanulmányból az derül ki, hogy a heti három adag halat fogyasztó nők esetében kisebb az esélye annak, hogy a rutin vastagbéltükrözés során polipot mutatnak ki, mint azokban a nőkben, akik kéthetente mindössze egyszer fogyasztanak halat.

A kutatás nem bizonyítja, hogy a tengeri ételek védelmet nyújtanak a polippal szemben, de Dr. Edward Giovannucci, a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának professzora szerint megerősít bennünket abban a hitben, hogy „valami tényleg történik”.

A kutatók már régóta úgy vélik, hogy a halakban lévő omega-3 zsírsavak az aszpirinhoz hasonló gyulladáscsökkentő hatást gyakorolnak, ami megelőzheti a polip kialakulását. Korábbi állatkísérletek azt bizonyították, hogy az omega-3 zsírsavak csökkentik a rák kockázatát, a humán kísérletek azonban vegyes eredményeket hoztak.

A legújabb kutatás során több mint 5300 résztvevőt kérdeztek meg étkezési szokásaikról. Mindegyik beteg részt vett vastagbéltükrözésen a kutatók rendelőjében. A kutatócsoport ezután több mint 1400 polippal nem rendelkező nőt hasonlított össze 456 olyan beteggel, akikben a kolonoszkópia során polipot mutattak ki. A polippal rendelkező nők 23 százaléka tartozott a halfogyasztók alsó ötödéhez, míg 15 százalékuk a felső ötödéhez, vagyis azok, akik sok tengeri ételt esznek valamiképpen védettséget élveznek a polippal szemben, különben a százalékos arányok azonosak lettek volna.

shutterstock_75153700

Az életkorral, a dohányzással és az aszpirinfogyasztással összefüggő eltéréseket is beleszámítva kiderült, hogy azokban a nőkben, akik a legtöbb halat fogyasztották (heti három adag) 33 százalékkal volt alacsonyabb a polip diagnosztizálásának valószínűsége, mint azokban, akik a legkevesebb halat ették (heti egy  adagnál kevesebbet). Természetesen az sem kizárható, hogy más tényezők magyarázzák az eredményeket. Elképzelhető például, hogy a halimádók más olyan egészséges szokásokat is követnek, amelyek csökkentik a polip kockázatát. A kutatás nem vizsgálta tovább a nőket, és nem állapította meg, melyik csoportban alakul ki nagyobb valószínűséggel daganat. A The American Journal of Clinical Nutrition legfrissebb számában megjelent tanulmány vezető szerzője, Dr. Harvey Murff, a Vanderbilt Egyetem professzora szerint azonban a polip a rák kockázatának megbízható előjele. „Az adenomát általában a rák előjelének tekintik” – nyilatkozta Murff professzor a Reuters Health-nek. „Logikusnak tűnik, hogy a legtöbb dolog, ami csökkenti a polip kockázatát, következésképpen a rák kockázatát is csökkenti.”

Murff kutatásában a nagy mennyiségű halat fogyasztó férfiakban nem tapasztalták a polip kockázatának ugyanolyan mértékű csökkenését, mint a nőkben. A professzor nem tud nyilvánvaló magyarázatot adni erre a jelenségre, de úgy véli, a férfiak valószínűleg kevésbé érzékenyek a halban lévő omega-3 zsírsavakra, ezért az előnyök megtapasztalásához többet kell fogyasztaniuk. Az is elképzelhető, hogy a férfiak több omega-6 zsírt fogyasztanak, ami ellensúlyozza az omega-3 zsírsavak hatását.

Forrás: