Ülő munkát végez? Ilyen betegség kínozhatja!

Az isiász elsősorban az ülő munkát végzők betegsége. A hirtelen jött fájdalom van, hogy hirtelen távozik is, gyakran azonban heteket vesz igénybe. Ha meg a mérhetetlen fájdalom nem múlik, lehet más betegség szövődménye is.

Az isiász nem önálló kórkép, hanem a gerinc deréki szakaszából eredő tünetek együttese, egy szóval lumboischialgia – mondta Dr. Szentiványi Csilla reumatológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A gerincsérv lehet az egyik leggyakoribb okozója, a gerincből kilépő ideggyököt irritálja és a fájdalom az alsó végtagba sugárzik ki. Elmondta, hogy a betegség életkortól független inkább az ülő munkát végző embereknél jelentkezik.

Szedlacsek Enikő a Gerinc Műhely vezetője a műsorban felhívta a figyelmet a betegség megelőzésére. Már gyerekkortól az egyik legfontosabb dolog a mozgás – mondta. Hozzátette, hogy az ülőidegzsába kialakulásának hátterében lelki okok is állhatnak, a túlhajszolt életmód, egyes érzelmi válságok is okozhatnak isiászt.

Az isiászra való hajlamot akár örökölhetjük a gerinc görbületének kialakulásával. A betegség lefolyása különböző, vannak esetek, amikor már az elején óriási fájdalommal jelentkezik – tette hozzá Dr. Szentiványi Csilla. Dr. Szolnoki Lajos természetgyógyász szerint a gerinc terhelésének elmozdulása – aszimmetrikus izomterhelés – okozhat lumbágót. Megjegyezte, hogy akár gombás fertőzések is lehetnek a lumbágót kiváltó okok között: izomgyulladás alakulhat ki tőle a hátában, ami szintén asszimetrikusan támadja meg a hátizmokat.

Forrás: