Új vakcina a HPV-vírus ellen

A humán papilloma (HPV) vírussal krónikusan fertőzött nőknél segíthet megelőzni a méhnyakrák kifejlődését egy új vakcina, amelynek első klinikai próbái sikeresek voltak.

A Science Translational Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmány a 18 nő bevonásával lefolytatott kisméretű klinikai próba eredményéről számol be.

A kísérleti vakcinát – amely nem azonos a HPV-fertőzést megelőző védőoltással – olyan nőknek adták be, akik már fertőződtek a vírussal, és egy rákmegelőző állapot jelent meg méhnyakukon.

Az eredmények azt mutatták, hogy a vakcinálás következtében eltűnhet a HPV-vírus a korábban fertőzött nők testéből, és a rákmegelőző állapotba került sejtek nem válnak rákossá.

cukorbetegseg%252824%25291

A HPV-fertőzések jelentős része magától eltűnik, mert az immunrendszer eltávolítja, egyes esetekben azonban krónikusan fennmarad a fertőzés, és rákmegelőző elváltozás (lézió) alakul ki. Az ilyen állapot folyamatos kontrollt igényel, illetve dönthet az orvos a lézió eltávolítása mellett is.

A tesztekben alkalmazott VGX-3100 vakcina a génterápiához hasonlóan működik: DNS-darabokat tartalmaz, amelyek a sejtbe jutva arra késztetik, hogy bizonyos fehérjéket kezdjen gyártani.

Ezek a fehérjék azután megtanítják a szervezet immunrendszerét arra, hogy felismerjék és megtámadják a legtöbb méhnyakrákot okozó HPV-törzsekkel, a HPV16-tal és a HPV18-cal fertőzött sejteket – idézte Niranjan Sardesai kutatásvezetőt, a vakcinát készítő Inovio gyógyszercég munkatársát a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.