Új fiatalító csodaszer

Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület – derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteiből.

A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az idő múlásával egyre kevésbé működik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható.

A kutatók az öregedés tökéletesen új mechanizmusát azonosították, majd vissza is fordították azt. A munka során a sejt “akkumulátorára”, a mitokondriumra összpontosítottak, amely a sejtműködés folyamataihoz szolgáltatja az energiát. A kutatás vezetője elmondta: egy sor olyan molekuláris eseményt fedeztek fel, amely a mitokondruim és a sejt többi része közötti kommunikációt biztosítja. Ahogy megszakad a kommunikáció, felgyorsul az öregedés.

A  most feltárt folyamatot a házaspárok életéhez hasonlította: míg fiatalok, sokat beszélgetnek, ám a sok évtizedes együttéléssel a kommunikáció egyre gyengül. “A kommunikáció helyreállítása nem csak a házasság problémáit oldja meg” – fogalmazott a tudós.

A sejten belüli kommunikációt a NAD elnevezésű szállítómolekula indítja. Mennyisége az évek múlásával csökken. A NAD fogyását eddig csak a kalóriabevitel korlátozásával és intenzív edzéssel sikerült megállítani. A kevesebb szállítómolekula miatt a sejtnek kevesebb energia jut, ez pedig öregedéshez vezet.

inzulin-hormon

A kutatók olyan vegyületet adtak az egereknek, amelyet szervezetük NAD szállítómolekulává alakított át, és azt tapasztalták, hogy a molekula szintjének növelése újraindítja a megszakadt kommunikációt, és ezzel visszafordíthatja az idő kerekét. A szer a diéta és a testedzés hatásait utánozta.

Kétéves egereknek adták egy hétig a vegyületet. Ezután megvizsgálták az izmaikat, és azt tapasztalták, hogy olyan állapotba kerültek, mintha csak hat hónapos állatok izmai lennének. A fiatalodást a mitokondrium működésén, az inzulin anyagcseréjén, az izomtömeg-veszteségen és a gyulladások csökkenésén lehetett megfigyelni.

A  Gyógyszerészeti Tanszékének kutatója szerint a hatás olyan volt, mintha hatvanéves emberek izmai húszévesekéhez hasonlóvá váltak volna.

A kutatók most a vegyület hosszú távú hatásait vizsgálják az egereken. Azt tanulmányozzák, lehet-e a NAD termelődését serkentő szerrel ritka mitokondriális betegségeket, illetve 1-es és 2-es típusú cukorbetegséget gyógyítani, és azt is megfigyelik, növeli-e az életkilátásokat, segít-e megőrizni az egészséget.

Forrás: