Tedd le a cigit, és megmented a bőröd

A cigaretta okozta “bőrcsúnyulás” lényegtelennek tűnhet a tüdőrákkal vagy a szívrohammal összehasonlítva, de ez az első – és látható – tünete a káros szenvedélynek.

Gyakran már 30 éves nők arcán is látni a rombolást, amit a nikotin okozott. Jó hír azonban, hogy ha abbahagyjuk a dohányzást, a bőr öngyógyító folyamatba kezd. A rossz hír, hogy minél később szánjuk rá magunkat, annál lassabb lesz a helyreállító munka.

A cigaretta az egész testet károsítja, és mivel stesszhatás alatt tartja azt, és vitaminokat von el az agyból. Emellett lassítja a vér áramlását a bőr alatti rétegekbe, aminek következtében az kevesebb oxigénhez jut. A bőr a sejtképződés lelassulása következtében petyhüdté válik, kiszárad, és nehezebben védi ki a külső káros hatásokat. Mivel nem termel elegendő kollagént, hamarabb is kezd ráncosodni.

shutterstock_677591447

A folyamatot gyorsítja, hogy a cigaretta következtében a C-vitamin felszívódása is nehezebben megy, ami pedig a kollagéntermelés fő alkotóeleme lenne.

Amikor rágyújtunk, stressznek tesszük ki a bőrünket, ez okozza a himlőhelyesnek tűnő arcot, a szarkalábakat, és a ráncos felső ajkat sok dohányosnál. Ha még nem is látszik, az sem jelent semmit, mert könnyen előfordulhat, hogy csak 25 év múlva tűnnek fel bőrünkön a jelek.

Szerencsére mindez elkerülhető. Ha letesszük a cigarettát, bőrünk már hat hét után meghálálja, hogy több oxigénhez és antioxidánshoz jut. Viszont ezután még sokáig oda kell figyelnünk annak épségére. Fontos például, hogy megfelelő napvédő krémeket használjuk, hogy a káros sugarak ne akadályozzák a kollagén termelődését.

shutterstock_69434131

Az arckrémek antioxidánsokkal és vitaminokkal segítenek megóvni a bőrt: az A-vitamin gyorsítja a bőrsejtek cserélődését, a C-vitamin a kollagén termelődését serkenti, az E-vitamin pedig a gyógyulási folyamatot segíti elő.

Klinikai tesztek igazolták, hogy a likopint (amely anyag például a paradicsomban is megtalálható) tartalmazó tabletták jót tesznek a dohányzás vagy a túlzásba vitt napozás által igénybe vett bőrnek. Ezt kiegészíthetjük halolajat tartalmazó készítményekkel, amelyek az omega-3 zsírsavak segítségével fejtenek ki kedvező hatást.

Emellett mi is hozzásegíthetjük a bőrünket ahhoz, hogy több oxigénhez jusson, de ne vigyük túlzásba – ne feledjük, hogy egy gyógyulási folyamat kezdetén vagyunk. Hetente kétszer tegyünk fel hámlasztó pakolást, ez eltávolítja az elhalt sejteket, és több kollagén termelésére serkenti az agyat. Jótékony hatásúak a színes gyümölcsök és zöldségek is, fogyasszunk sokat belőlük.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.