Szervátültetés állatból emberbe

Az életmentés és az orvostudomány rohamos fejlődése, szemben az etikai, faji és kulturális kérdésekkel. Hol a határ?

Egy téma, ami megosztja a tudományos világot, de támogatói és ellenzői egyaránt szép számmal kerülnek ki a laikusok közül is. A fajok közötti szervátültetés valóban idegen elgondolásnak tűnik, és első pillantásra elutasításra adhat okot, azonban érdemes jobban megvizsgálni, mit takar pontosan az állat és ember közötti szervátültetés.

Mit jelent a fajok közötti transzplantáció?

Ebben az esetben a donorszerv nem embertől, hanem állattól származik. Valamennyi transzplantációs műtétnél több paraméternek kell megegyeznie ahhoz, hogy a szerv, vagy szövet beültethető legyen, emellett nehézséget okoz, hogy a szervadományozók száma csak töredéke a donorra váróknak. Ezeket figyelembe véve az állati szövet még ideiglenesen is életmentő lehetőséget jelent.

Életmentő műtét

Sajnos a donorra várók esetében nem lehet megmondani, mikor kaphatja meg a beteg a számára életmentő szervet. A végső stádiumban lévőknek tehát az állati szerv beültetése újabb heteket, vagy hónapokat jelent, ami alatt a donorszerv is megérkezhet, megmentve a beteg életét.

Az ellenzők tábora

Az orvostudomány fejlődése során több esetben váltotta ki az új eljárás, vagy ötlet az emberek ellenszenvét. A fajok közötti transzplantáció különösen megosztja a társadalmakat, hiszen az orvosi szempontok mellett olyan problémákat vet fel, mint az etika, kulturális, vagy vallási kérdések.

Harc az idővel

A felmerülő kérdések ellenére az időt és helyrajzi szempontokat figyelembe véve, az állat és ember közti transzplantáció komoly segítséget jelent. A donorra váró betegek több mint fele veszti életét a szerv érkezésére várva.

Ugyancsak nehézségeket jelent, ha a donorszerv más földrészről, vagy távolabbi helyről érkezne, mivel a transzplantációs műtéteknél rendkívül fontos a minél gyorsabb átültetés. A hosszabb várakozás reményében tehát átmeneti lehetőségként a fajok közti transzplantáció megoldást jelent.

Különböző faj, eltérő genetikai kód

Nem számít, mennyire áll közel egymáshoz két faj genetikai térképe, az immunrendszer ugyanis hatalmas különbségnek érzékeli a legapróbb eltéréseket is. Emiatt tehát az állatból emberbe történő transzplantációnál még nagyobb a kilökődés kockázata.

Mivel legyengült, beteg szervezetről van szó, így a kritikusok felesleges kockáztatásnak tartják ezeket a műtéteket. Az ellenzők véleménye ellenére azonban a végstádiumban lévő betegek számára a fajok közti transzplantáció elgondolkodtató lehetőség.

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.