Szélütés után segít a jóga

A rendszeres jóga segített visszanyerni szélütött emberek egyensúlyérzékét abban a kis méretű amerikai tanulmányban, amelynek eredményét a Stroke című orvosi folyóiratban ismertették.

Az Indianai Egyetem kutatói követéses vizsgálatukba 47 embert vontak be, akik legalább hat hónappal korábban szenvedtek el szélütést.

A nyolc hétig tartó jógaoktatás alatt valamennyi páciens egyensúlyérzéke javult azokhoz a sorstársaikhoz képest, akik ilyen tréningen nem vettek részt.

joga2

Gyakori következménye a szélütésnek, hogy a test egyik oldalán részleges bénulás, esetleg járásképtelenség alakul ki. Ilyenkor a páciensnek rehabilitációra van szüksége, hogy visszanyerje járásképességét és más fizikai funkcióit.

Hosszabb távú rehabilitációt azonban ritkán alkalmaznak egyrészt költségei miatt, másrészt azért, mert elterjedt vélekedés, hogy csak egy bizonyos időhatáron belül képes "újrahuzalozni" magát az agy.

stroke4A mostani tanulmányba olyan szélütött betegeket vontak be, akik állni segítség nélkül tudtak, a legidősebb résztvevő 90 éves volt. A csoportot három alcsoportra osztották, amelyek közül kettőnek jógakurzust tartottak, a harmadik alcsoport tagjai pedig csupán a szokásos kezelést kapták.

A jógatanulást követően a szélütött emberek egyensúlya jobb lett, kevésbé féltek az eleséstől, elégedettebbek és életvitelükben függetlenebbek lettek – idézte a tanulmányt a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);</script

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.