Szaunával erősödik az immunrendszer

Balaicza Erika belgyógyász szerint a téli időszak előtt fontos az immunrendszer felkészítése, amelyet szaunázással, valamint hideg-meleg váltottvizes zuhanyozással is meg lehet tenni.

A szakember az M1 aktuális csatorna szombati műsorában azt mondta, az immunrendszer nehezen tud alkalmazkodni a hőmérsékleti váltásokhoz, de ehhez szoktatni lehet a szervezetet szaunázással és váltottvizes zuhanyozással.

“Az immunrendszer elsődleges feladata, hogy a külső kórokozók ellen védjen bennünket, ilyenek a baktérium gomba, vírus, de akár porszem vagy vegyianyag ellen is. Az is feladata azonban, hogy a szervezetben keletkezett hibásan strukturált sejteket felismerje és eltakarítsa, melyek a daganatképződés megakadályozásának egyik kulcsa is” – mondta Balaicza Erika.

A téli hónapokban kifejezetten könnyen elkaphatunk betegségeket, a szervezet ugyanis könnyen lehűl, illetve a hideg-meleg váltáshoz nehezebben igazodik, így a kórokozók könnyebben támadják a szervezetet. A szauna vagy váltózuhany segít abban, hogy a szervezet jobban alkalmazkodjon a környezeti hatásoknak.

szauna_meregtelenites

Hozzátette: jó, ha az emberek “nem tömik tele magukat műanyag-élelmiszerekkel”, mert azok kimutathatóan csökkentik az immunsejtek termelődését és azok aktivitását is.

Balaicza Erika szerint a vitaminok és ásványi anyagok mellett szükség van gyógynövények fogyasztására is akár tea, akár kivonatot tartalmazó kapszulák formájában.

Forrás: MTI