Rutinszerű bőr-ellenőrzés

Minden apró elváltozás a bőrön gyanús lehet, ezért figyelni a saját testünket és rendszeresen meglátogatni a bőrgyógyászt ugyan olyan fontos, mint fogorvoshoz járni.

Felnőttek és gyermekek számára is szükséges lenne a rutinszerű bőr-ellenőrzés, hogy időben észre lehessen venni, ha bármilyen elváltozás látszik azon – tanácsolják amerikai orvosok.

Bőrgyógyászhoz járni rendszeresen ugyanolyan fontos lenne, mint fogorvoshoz, mert az ellenőrzés során a legkisebb elváltozás is hamar kimutatható lenne – mutatnak rá a Mount Sinai egészségközpont orvosai.

Amerikában ötből egy embernél fejlődik ki a bőrrák valamilyen formája élete során. Noha a bőrrák az egyik leggyakoribb ráktípus, az egyik leginkább megelőzhető is, ha kellő figyelmet fordítunk rá. A szakemberek szerint 4 fő dolgot kell megtennünk ahhoz, hogy a bőrrák megelőzés megtörténjen:

Használjunk fényvédő krémet

Az UV-sugárzásnak kitettség leginkább a 19-40 év közöttieknél okoz gondot. A fényvédőt a testen, a szem körül, az ajkakon, füleken és lábakon is szükséges alkalmazni, szinte egész évben. A bőrgyógyászok arra figyelmeztetnek, hogy csecsemők esetében különösen figyeljünk: az érzékeny területeket, így a szemhéjat és az arcot is védjük a naptól.

Ne napozzunk!

Lehet, hogy a károsodás csak 10-20 év múlva jelentkezik, de a nap sugarai feloldják a kollagént és az elasztint a bőrben.

nap

Ellenőrizzük havonta a bőrünket

Figyeljünk fel a kis barna foltokra, anyajegyekre, szeplőkre. Ha sok ilyen van, szükség lehet egy teljes test-fotózásra. Ez a megelőző intézkedés segíthet követni a foltok megjelenését, és eldönteni, mi változott az idők során.

Kövessük a bőrgyógyász utasításait

Amennyiben furcsaságot fedezünk fel a bőrünkön – a foltok, anyajegyek formáját, színét, előfordulásának gyakoriságát illetően -, azonnal forduljunk orvoshoz!

Figyeljünk a következőkre

Asszimetria – az anyajegy egyik oldala más, mint a másik; a határvonala szabálytalan; színvariációk fedezhetők fel rajta, tehát egyik területének a színe más, mint a másiké; átmérője egyre nagyobbá válik, vagy kiemelkedőbb lesz (az egyenetlen felületből észrevehető). Mindegyik gyanús lehet, ezért nagyon fontos időben felkeresni egy bőrgyógyászt!

Forrás: