Program a lepráért!

Kínában a felére csökkentenék a leprás megbetegedések számát a következő tíz évben – tudósított a Hszinhua hírügynökség az egészségügyi minisztérium közlése alapján hétfőn.

2020-ra a tervek szerint 100 ezer ember közül egy betegedhetne meg leprában – olvasható az egészségügyi tárca által kiadott 10 éves programban.
Ebből kiderül az is, hogy az 1,3 milliárd lakosú országban minden tartományt, illetve tartományi jogú területet és várost a leprabetegséggel kapcsolatos veszélyeztetettségének szintjére utaló kategóriába soroltak.

103yrz9a

A Kínai Népköztársaság megalakulása, vagyis 1949 óta összesen félmillió leprás megbetegedést vettek nyilvántartásba, s bár jelentősnek tartják az eddigi eredményeket, a szakemberek megállapítják: még mindig bőven van tennivaló a négyezer éves kór terjedésének megállítása terén.

Forrás: