Paraplégia – Gerincvelő-implantátum segíthet a bénulásban szenvedőknek

Napokkal a gerincvelő-implantátum beépítése után újra tudott járni három paraplégiával küzdő férfi. A bénulás ellenére tudnak mozogni, mert az implantátum stimulálja a törzs és a láb izmait.

Újra tudott járni három, alsó végtagi bénulással küzdő férfi, miután megkapta a törzs és a láb izmait stimuláló gerincvelő-implantátumot. Lábra állásuk mindössze pár napba telt. A terméket fejlesztő tudósok szerint az implantátum hamarosan széles körben elérhetővé válik.

A paraplégia miatt szenvedő betegek gerincén levő epidurális térbe a szakemberek 16 elektródát ültettek be – ezek a csigolyák és a gerincvelő membránja közé kerültek. Az elektródák a has bőre alá ültetett szívritmus-szabályozóktól jutnak elektromos áramhoz, amelyeket vezeték nélkül vezérelnek egy táblagépről.

Egyik beteg, az olasz Michel Roccati 2017-ben szenvedett motorbalesetet, elveszítve járási képességét. Most a paraplégiás férfi ismét a két lábán járkál a városban és állva zuhanyozhat, hála a gerincvelő-implantátumnak.

„Szabad vagyok” – fogalmazott Roccati. – “Oda mehetek, ahová csak akarok.”

Foto:123rf.com

A vizsgálatot Jocelyne Bloch, a Lausanne Egyetemi Kórház és Grégoire Courtine, a Svájci Szövetségi Műszaki Intézet munkatársa vezette. Tanulmányukat a Nature Medicine folyóiratban tették közzé. A gerinc elektromos stimulációját évek óta tanulmányozták a tudósok, ennyire azonnali eredményeket azonban eddig nem produkált senki – írta a CNN.

Az amerikai Mayo Klinika például majdnem elérte ugyanezt: 2018-ban egy motoros szánbalesetben bénulást elszenvedett férfi gerinc-implantátummal szintén tudott újra járni, ám csak 22 hét fizikoterápia után. A mostani tanulmányban részt vett, paraplégiás férfiak minden mozgási képességüket elveszítették a bénulás helye alatt, de már a műtét másnapján képesek voltak lépéseket tenni a futópadon.

“Természetesen a pillanat, amikor rádöbbennek, hogy tudnak járni, rendkívül érzelmes” – mondta Jocelyne Bloch.

Ahhoz azonban, hogy a svájci tanulmányban részt vett bénulásos betegek olyan tevékenységeket is végezhessenek, mint a lépcsőzés vagy az 500 méteres önálló gyaloglás, fizikoterápiára és három-négy hónapos edzésre is szükség volt – tudatta a CNN.

„Ez az első alkalom, hogy nemcsak azonnali hatást érünk el – bár az edzés továbbra is fontos -, hanem azt is, hogy az emberek, akiknek semmilyen érzékelése vagy mozgása nincs, képesek visszanyerni teljes állás- és járásképességüket, függetlenül a laboratóriumtól” – mondta Courtine.

A svájci tudóscsoport abban bízik, hogy rövid időn belül 50-100 pácienssel is elkezdheti a klinikai kísérletet, végül pedig egy 1000 fős vizsgálatot terveznek, hogy megszerezzék az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának (FDA) jóváhagyását.

A technológia paraplégia miatt szenvedő emberek ezreinek segíthet. Courtine a USA Today-nek azt mondta, a kutatócsoport következő célja az elektródák mobiltelefonnal történő vezérlése. Az FDA engedélyezte az „áttörést jelentő eszközök” technológiáit, amely lehetővé teszi, hogy minél többen részt vehessenek a Medicare Coverage of Innovative Technology programban – írta a CNN.

Olvasd el ezt is!

Gerincvelő implantátum krónikus fájdalomra

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php