Otthon is igyál eleget! – Mi lehet az oka a túl kevés vizeletnek?

A túl kevés vizelet legegyszerűbb oka, hogy keveset iszunk, de betegség is okozhat ilyen tünetet.

Ilyen okai lehetnek a kevés vizeletnek

A 24 óra alatt képződött vizelet mennyisége alapján oliguria, illetve anuria állapotot különböztetünk meg. Oliguriáról beszélünk, ha az így mért vizelet mennyisége kevesebb, mint 500 ml. (Anuria akkor áll fenn, ha a 24 órás vizeletmennyiség kisebb, mint 100 ml). A kevés vizelet ürítésének okai többek közt az alábbiak lehetnek.

Dehidráció / kiszáradás

Akkor beszélgetünk dehidrációról, ha túl kevés folyadékot fogyasztunk, vagy ha bevitt folyadék túl gyorsan ürül ki. Kiszáradás gyakran betegségek kapcsán jelentkezik, például lázas állapot, hányás, hasmenés esetén, vagyis amikor nehéz az érintettnek a folyadékot a szervezetben tartania. Ezekben az esetekben a vese megpróbálja megőrizni a test folyadékkészletét, méghozzá úgy, hogy visszaszorítja a vizelést. Különösen a gyerekeknél és az időseknél fontos, hogy ilyen helyzetben folyamatosan kínálgassuk őket vízzel, levessel, magas víztartalmú gyümölcsökkel. Súlyosabb esetben gondoskodni kell a só- és ásványi anyag pótlásról, ha pedig szükséges, orvoshoz kell fordulni.

Akadály a vizeletürítésben

Fizikai és funkcionális akadály is lehet az oka annak, ha kevés vizelet ürül. A leggyakoribb akadályozó tényezők a vesekövek, a prosztata megnagyobbodás, a vérrögök, bizonyos veleszületett vagy műtét kapcsán kialakult anatómiai rendellenességek a húgyúti rendszerben, esetleg jó- vagy rosszindulatú daganatok.

A húgyúti traktus blokkjai olyan megtévesztő tüneteket is produkálhatnak, mint a hányás és a láz, ezért előfordulhat, hogy eleinte más betegség gyanúját vetik fel. Ugyanakkor a hasi duzzanat és a nyilvánvaló ok nélküli fájdalom mindenképpen olyan jelek, amelyeket komolyan kell venni. Az elsődleges teendő ilyen esetben az orvos felkeresése, hiszen képalkotó diagnosztika segítségével minél előbb be kell azonosítani a probléma forrását.

Komoly fertőzés vagy trauma

Bizonyos komoly fertőzések vagy vérveszteséggel járó traumák sokkot okoznak a szervezetnek. A sokk hatására pedig kevesebb vér jut a szervekbe, így a vesébe is – ez pedig a vizelést lehetetleníti el. A sokk természetesen olyan állapot, amely azonnali orvosi ellátást igényel.

Fotó: 123rf.com

Bizonyos gyógyszerek

Egyes gyógyszerek okozhatják a vizelet mennyiségének csökkenését, ami azonban veszélyeztetheti a vesét. A leggyakrabban említett gyógyszerek a nem szteroid gyulladáscsökkentők, egyes antibiotikumok, a vérnyomáscsökkentőként használt ACE-gátlók, és bizonyos kontrasztanyagok. Mindazoknak, akik ilyen gyógyszeres kezelésre szorulnak, fokozottan kell figyelni a nagyobb mennyiségű folyadékfogyasztásra. Azoknak pedig, akik valamilyen veseműködésre vonatkozó rizikófaktorral élnek, például cukorbetegek, folyamatosan orvosi ellenőrzés szükséges.

Veseelégtelenség

A veseelégtelenség egy ritka ok a csökkent vizeletürítés mögött. E tekintetben azok a veszélyeztettek, akik például krónikus vesebetegséggel élnek, vagy valamilyen akut veseproblémájuk van – éppen ezért őket igen gyakran kell monitorozni, és szükség esetén idejekorán meg kell kezdeni a kezelésüket.

Mikor menjünk orvoshoz?

Amikor pontosan tudható, miért kevés a vizelet, hiszen például lázas állapot, vírusos betegség áll fenn, a csökkent vizeletmennyiség miatt nem szükséges orvoshoz fordulni. Viszont fokozottan kell figyelni a folyamatos, kis mennyiségű folyadékfogyasztásra, esetleg a folyadék visszapótlást elősegítő, gyógyszertári készítmények adagolására” – ismerteti dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa. – Ugyanakkor, ha a kevés vizelet hosszabb ideig megfigyelhető, esetleg más panasz is jelentkezik, mindenképpen fontos kideríteni, mi okozza ezt a tünetet, tehát fontos az urológiai kivizsgálás.

https://napidoktor.hu/noi-egeszseg/okok-ami-miatt-zavaros-a-vizelet/

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index