Öl az ülés?

Az ülés jobban terheli a gerincet, mint az állás, ha pedig még rossz testtartással is párosul, mozgásszervi betegségekhez vezet, az ún. metabolikus szindróma (magas vércukor, vérnyomás, koleszterinszint és az ezekből adódó betegségek) kialakulási esélyét pedig 26%-al növeli meg.

A Fellowes nemzetközi adatai szerint minden második európai munkavállalónál okozott már panaszokat a nem megfelelő körülmények között végzett ülőmunka. Néhány könnyen megvalósítható gyakorlattal, a helyes testtartást elősegítő ergonómiai eszközök használatával azonban sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.

Aki naponta több órát ül, jó, ha tudja, hogy a helytelen ülés majdnem kétszeresen terheli a porckorongokat az álláshoz képest. Ha ráadásul mindez a nyomás állandóan féloldalasan vagy egyenetlenül jelentkezik, mozgásszervi betegségek alakulhatnak ki, amelyek a munkaképtelenséget okozó betegségtípusok között a második helyen állnak. A rossz testtartás nemcsak a vázrendszerre, hanem az izmokra és a szalagokra is ártalmas hatással van, amely szintén fájdalmat okozhat. A túlterhelés miatt a szövetek keringése és anyagcseréje is rossz lesz, mindez veszélyezteti a csonthártya, az ízületi szalagok, a porcfelszínek épségét, kialakulnak a fájdalmas, életminőség-csökkenéssel járó degeneratív elváltozások. A mozgásszegény, ülő életmód jelentősen megnöveli az úgynevezett metabolikus szindróma esélyét is, amely különféle betegségtípusok (szív- és érrendszeri, daganatos) kialakulását bizonyítottan növeli. Az ülőmunkát végzők azonban pár apró trükkel vagy irodai ergonómiai kiegészítők használatával sokat tehetnek egészségük megőrzéséért.

„Ha már sokat kell ülnünk, figyeljünk oda a helyes testtartásra: a  könyökünk, alkarunk és nem utolsó sorban a csuklónk megtámasztása mellett a monitort lehetőleg szemmagasságban helyezzük el, még akkor is, ha laptopot használunk, hogy felső végtagjaink és nyaki gerincünk ne kerüljön túlterhelés alá – tanácsolja dr. Elek Emil ortopéd szakorvos, mozgásszervi specialista. – A derekunk megtámasztásához válasszunk ergonomikusan kialakított munkahelyi ülőalkalmatosságot. Ha nem ilyen az irodai székünk, egy deréktámasszal segíthetünk, illetve törekedjünk arra, hogy súlypontunk hátrahelyezésével még a nem megfelelő támlájú szék is nyújthasson valamelyes támasztékot az ágyéki gerincnek. A speciális ülőpárnák is hathatós segítséget nyújtanak, de ezt főként azoknak ajánlom, akik megfelelően „karban tartott” deréktáji izomzattal bírnak.”

A helyes testtartást segítik az irodai ergonómiai eszközök, a csukló-, láb-, hát- vagy deréktámasz, a monitor és laptop állvány, amelyeket érdemes beszerezni és használni. E mellett a szakemberek azt tanácsolják, hogy aki munkája miatt egész nap ül, legalább óránként álljon fel és végezzen néhány egyszerű tornagyakorlatot.  Munkából hazaérve lehetőleg ne huppanjunk le azonnal, főleg ne az otthoni számítógép elé. Pihenésnél, tévézésnél – ha lehet – az ülés helyett inkább feküdjünk a földre (kemény felületre) és polcoljuk fel Z alakban a lábukat, ugyanis ez tehermentesíti a gerincet, ez a legpihentetőbb testtartás. A csontnak a nyomásra, a szalagoknak, inaknak a feszülésre, az izmoknak pedig az összehúzódásra van szükségük. Ezért elengedhetetlenül szükséges a rendszeres mozgás, aminek mobilizálást, nyújtást és erősítést egyaránt tartalmaznia kell.

Az ülőmunkát végzőknek dr. Elek Emil leginkább a gerincet minél kevésbé terhelő, a vázizomzatot túlterhelés nélkül, minél átfogóbban átmozgató mozgásformákat ajánlja. "Valószínűleg sokak számára ismert, de ennek ellenére nem árt nyomatékosítani, hogy a testsúlyterhelés nélküli mozgást legtermészetesebb módon az úszás biztosítja. Fontos tudni, hogy az izomnyújtást és a legharmonikusabb mozgást az úszásnemeken belül a hátúszás valósítja meg. A mellúszás is alaposan átmozgatja a gerinc mindegyik szakaszát, de fontos, hogy a fej belemerüljön a vízbe, mert a „frizurakímélő”, a fejet a vízből kiemelő úszás inkább kényszertartást okoz, semmint lazító-nyújtó hatást eredményez. A súlyemelésen és küzdősportokon kívül az ülő foglalkozást végzőknek minden sport megengedhető és hasznos lehet, amennyiben rendszeresen és saját kondíciójuknak megfelelően, fokozatosan végzik. Célszerű lenne, ha a "veszélyeztetett” munkakörben dolgozók gyógytornász által előírt speciális gyakorlatsorokat (elég lehet napi 15-20 perc) is végeznének kedvenc sportjuk mellett.”


Az alábbi videóban pár hasznos tornagyakorlatot mutat be Katus Tamás, amelyek az íróasztalnál is könnyen elvégezhetőek, pár perc alatt átmozgatnak és felfrissítenek.

Forrás: