Nő a tüdőrákosok száma Kínában

Elsősorban a dohányzásnak és a légszennyezésnek tulajdoníthatóan meredeken nő a tüdőrákos betegek aránya Kínában, ahol 2025-re az egymillió főt is elérheti a számuk.

Egy újság azt írta, hogy az elmúlt három évtizedben csaknem megötszöröződött a tüdőrákosok száma az országban. A probléma mára olyannyira súlyossá vált, hogy a férfiaknál ez vezet a halállal végződő rákos megbetegedések között, a nőknél pedig a második leggyakoribb.

Az egészségügyi minisztérium statisztikái szerint jelenleg mintegy 600 ezer ember hal meg tüdőrákban évente, számuk – a mostani trend folytatódása esetén – 2025-re akár az egymilliós határt is átlépheti.

A megbetegedések leggyakoribb kiváltó oka a dohányzás, illetve a dohányfüst belélegzése, ezek az összes eset csaknem 90 százalékáért felelősek – idézi a lap Csao Pinget, a Kínai Rákellenes Alapítvány igazgatóhelyettesét. Megfelelő intézkedésekkel és kampányokkal az összes megbetegedés 40 százaléka elkerülhető lenne – fogalmazott Csao.

tudo8

A dohányzás mellett a levegő szennyezettsége is mind nagyobb mértékben növeli a bajt. Egy tavaly év eleji, a kínai sajtóban nagy port kavart jelentésükben Kuangtung tartomány környezeti szakemberei úgy találták, a jövőben a légszennyezés a dohányzást megelőzve a tüdőrák első számú okozójává léphet elő. A kutatók azt mutatták ki, hogy a 2,5 mikrométer átmérőjűnél kisebb szennyező anyagok, a finom porszemcsék koncentrációjának emelkedése utáni hét-nyolc évben a tüdőrákos esetek száma jelentős mértékben megnő.

A tanulmány szerint a probléma hosszú távon is fennáll: a kormány intézkedései ellenére ugyanis még legalább 20-30 évig súlyosan szennyezett lesz Kína levegője. November elején egy nyolcéves beteg gyermek esete irányította a figyelmet a problémára: a kislány az ország legfiatalabb tüdőrákosa, betegségét minden valószínűség szerint lakóhelye levegőjének súlyos szennyezése okozta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató ügynöksége októberben hivatalosan is kinyilvánította, hogy a levegő szennyezettsége és az ipari füst egyértelmű okozója a tüdőráknak.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.