Népbetegség a fogzománckopás

A belvárosban található Fogasházban ismertették a Magyar Fogorvosok Egyesület a legfrissebb Pronamel – Fogkopás kutatásának eredményeit. A felmérésből kiderült, hogy leginkább a 30 évnél fiatalabb korosztály érintett a leggyakrabban savas ételek és italok fogyasztása miatt fellépő saverózió okozta fogzománckopás problémával.

A megkérdezett mintegy félszáz fogorvos egybehangzó véleménye szerint manapság a fogzománckopást okozó saverózió tünetei csaknem minden olyan embernél tetten érhetők, akinek természetes foga van. A tájékoztatón elhangzott, hogy a saverózió megfordíthatatlan folyamat: ha a fogzománc elkopik, soha nem fog újraképződni. A fogorvosok véleménye szerint a fogkopás megelőzésének egyik legfontosabb módszere, hogy megfelelő fogkrém használatával étkezések után erősítsük a fogzománcot.

A kutatásból kiderült, hogy a kétezres évek elején a magyar fogorvosok praktizálásuk során tíz páciensből csupán kettőnél találkoztak a saverózió tüneteivel, mára azonban ez a szám megduplázódott és átlagosan minden negyedik betegnél észlelik a problémát. A jelenség leginkább, korunkra jellemzően a felgyorsult életmóddal járó, megváltozott táplálkozási szokásokra vezethető vissza a legjobban. Ugyanis a kialakult népbetegség a fogzománc eróziója (fogkopás) elsősorban a magas savtartalmú ételek és italok gyakori fogyasztásából ered. Ha a fogak gyakran vannak kitéve savas hatásnak, a fogzománc nem tud regenerálódni, és elindul a saverózió visszafordíthatatlan folyamata.

alma1

A saverózió legvalószínűbb okai az étrend, és az a mód, ahogy a savas ételeket is italokat fogyasztjuk. A fogorvosok közel kilencven százaléka egyetért abban, hogy legtöbb esetben a szénsavas üdítőitalok fogyasztása az erózió oka. A válaszadók fele a citrusféléket is igen károsnak ítélte meg. Az alma, a bor és a kávé szintén eróziót okoz. Fogeróziót okozhatja a szájba kerülő gyomorsav is, amely betegségből adódhat, ilyen például a bulimia, emésztési zavarok vagy a reflux.
A kutatás eredménye egybevág a hazai táplálkozási szokásokkal, a magyar konyha savas alapanyagainak felülreprezentáltságával. Ezért is érdekes és tanulságos az a látlelet, amit a Nosalty oldalain fellelhető, a saveróziót elősegítő alapanyagokhoz kötődő adatok mutatnak. „A népszerű receptoldalon található kipróbált és ellenőrzött receptek közel 20%-a tartalmaz olyan saveróziót elősegítő alapanyagot, mint a kávé, a bor, az ecet, a citrusfélék, a szénsavas üdítők, friss gyümölcslevek vagy az alma”- mondta el Bodon Judit, a Nosalty dietetikusa.

„Kizárólag a fogászati szakemberek képesek a saverózió korai jeleinek azonosítására: ilyenkor a fogzománc vékonnyá, áttetszővé vagy majdnem átlátszóvá, sárgává vagy tompává válik. A fogéleknél apró repedések és érdesség jelentkezhet, esetleg bemélyedések jelentkeznek a rágófelületeken. A fog érzékennyé válik, ami súlyos fájdalmakat okozhat. Félévente panasz nélkül is javasolt fogorvoshoz menni éppen azért, mert amit a laikus még nem lát, azt a fogorvos kiszűri, legyen az rosszindulatú elváltozás, vagy a népbetegségnek számító fogszuvasodás, ínygyulladás. Fogorvosi közreműködéssel lassítható az eróziós folyamat is. Olykor az erózió más lappangó betegségre is felhívja a szakember figyelmét, és így nyílik lehetőség korai kivizsgálásra és gyógykezelésre.” – ismertette Dr. Gera István a Magyar Fogorvosok Egyesület elnöke.

A kutatásban megkérdezett fogorvosok többsége szerint a páciensek egyáltalán nincsenek tisztában a savas ételek-italok fogzománcra gyakorolt hatásával. A már bekövetkezett károsodás visszafordíthatatlan, ezért különösen fontos, hogy a lakosság a problémával tisztában legyen, és megtegye a megfelelő óvintézkedéseket.

A négy legfontosabb fogkopás-megelőzési szabály:

1. Naponta kétszer mossunk fogat olyan jól beépülő fluoridot tartalmazó fogkrémmel, amely segít visszakeményíteni a felpuhult fogzománcot és megelőzni a fogzománc további kopását.
2. Az egészséges ételek, különösen a gyümölcsök, saláták fogyasztását nem szabad abbahagyni, de változtatni kell az evési szokásokon: csökkenteni kell azt az időtartamot, amikor az ételekben található savak közvetlen kapcsolatban vannak a fogakkal, valamint meg kell próbálni elkerülni a savas italokkal való öblögetést és kortyolgatást – lehetőleg szívószálat használjunk – és a lehető leghamarabb nyeljük le őket.
3. Közvetlenül étkezés és ivás után lehetőleg ne mossunk fogat, és lágy sörtéjű fogkefét használjunk.
4. A még hatékonyabb védelem érdekében a fluoridtartalmú fogkrémmel történő fogmosás mellett használjunk fluoridtartalmú szájvizet is.

Forrás: