Nemdohányzó Világnap – Szabadulj meg a füsttől!

Minden évben május 31-én a Nemdohányzó Világnap keretében világszerte a dohányzás káros egészségügyi hatásaira hívják fel a figyelmet.

A világnap alapvető célja, hogy a mérgező dohányfüst csökkentésével hozzájáruljon a jelenlegi és az elkövetkező generáció védelméhez. A dohányzás közel 6 millió embert öl meg évente és számos betegség, köztük a COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) fő okozója is. A dohányosok kockázata, hogy meghalnak ebben a ma már egyre közismertebb idült légúti betegségben, 12-szer nagyobb, mint a nemdohányzóké.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a COPD betegek száma világszerte 210 millióra tehető, s évente közel 3 millió ember hal meg ennek a betegségnek köszönhetően. Ma Magyarországon a COPD miatt körülbelül 200 000 ember jár rendszeresen orvoshoz. A probléma azonban ennél is több – felderítetlen esetekkel együtt közel félmillió – embert érint, hiszen sokan élnek együtt a tünetekkel anélkül, hogy tisztában lennének panaszaik okával.

A COPD progresszív, a betegek életminőségét rontó, azonban kezelhető kórkép. Rendszerint a légutak nyálkahártyáját tartósan irritáló kémiai anyagok okozzák, melyeket a szennyezett levegőből, vagy leggyakrabban a cigarettafüsttel lélegzünk be. A szennyező részecskék folyamatos izgató hatása miatt a légutak nyálkahártyája károsodik és megduzzad, a légutak beszűkülnek. A légúti nyálkahártya emellett nagy mennyiségű váladékot is termel, melyet a beteg köpet formájában köhög fel.

dohanyzas_leszokas_kepgaleria12

A légutakat körülvevő izmok összehúzódása még tovább fokozza a légutak szűkületét. Eleinte ezek a tünetek (légszomj, zihálás, produktív köhögés, fáradtság) csak nagyobb fizikai megterhelés alkalmával jelentkeznek, de a betegség progressziója során ez a helyzet állandósulhat. Nagymértékben kihatnak a beteg életminőségére, súlyosabb formájukban még az egyszerű teendők elvégzésében is akadályozva őket. A tünetek a betegség rendszeres kezelése nélkül folyamatosan romlanak, s akár rokkantsághoz, végül pedig halálhoz vezethetnek.

Az elmúlt évek során számos COPD vizsgálatot folytattak, amelyek megerősítették, hogy a COPD-ben szenvedő betegek 90%-a dohányzik vagy korábban dohányzott. A dohányosok COPD mortalitási kockázata 12,7-szer nagyobb, mint azoké, akik sohasem dohányoztak, s ez a kockázat dózisfüggő – a betegség gyakorisága és súlyossága egyértelműen összefügg az elszívott cigaretták számával.

Napjainkban szerencsére léteznek már olyan modern terápiák, amelyek a tüdőfunkció jelentős és tartós javulását eredményezik. Az időben felismert COPD esetén, ezek a hörgőtágító készítmények nagymértékben késleltetik a betegség első fellángolását. A kezelés jótékony hatással van a COPD klinikai lefolyására, és javítja a betegek életminőségét.

A terápiák a COPD egyik fő visszafordítható mechanizmusát, a hörgő-összehúzódást célozzák meg, melynek eredményeként a betegek könnyebben lélegeznek, beszűkült légutaik megnyílnak, és 24 órán át nyitva is maradnak.

Az orvos által előírt gyógyszerek alkalmazása mellett sokat tehetünk mi magunk is tüneteink enyhítése érdekében. A legfontosabb a dohányzás abbahagyása, hiszen ezzel a tünetek csökkenthetők, a fellángolások kivédhetők, valamint lassítható a betegség progressziója is. Ne feledjük, a dohányzás a legkönnyebben megelőzhető haláloki tényező. Soha nem késő letenni a cigarettát!

Forrás: