Ne ingázz!

Azok a dolgozók, akik nagy távolságról járnak be a munkahelyükre és tömegközlekedési eszközökön, vagy autóval utaznak, nagymértékű stressznek vannak kitéve és kimerültebbek is, mint azok, akik biciklivel vagy gyalog közlekednek.

A svéd Lund Egyetem kutatói 12 ezer, tizennyolc-és hatvanöt év közötti munkahelyi alkalmazottat vontak be a kutatásukba. A vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy azok, akik autóval vagy tömegközlekedési eszközökkel járnak dolgozni, magasabb fokú stresszről és kimerültségről számoltak be, mint azok, akik gyalog vagy biciklivel közlekedtek.

"Akik busszal vagy például vonattal járnak be dolgozni, azok egy hétfokú skála szerint általában többet szenvednek a mindennapi stressztől és rosszabbul is alszanak, mint azok, akik nem tömegközlekedést használják" – mondta a kutatás vezetője, Erik Hansson.

vezetes5

A vizsgálat során az is kiderült, hogy a negatív stressz mértéke az utazási idővel arányosan nőtt. A tudósok azonban arra is figyelmeztetnek, hogy ezt más pozitív hatással is össze kell vetni, mint például a magasabb fizetés vagy a jobb szociális környezet. Mindenesetre, ha tehetjük, érdemes biciklire váltani, hiszen nem csak stresszmentesebbek, hanem a fizikai aktivitásnak köszönhetően fittebbek is leszünk. Ugyanakkor az is sokat segíthet, ha legalább néha pár megállóval hamarabb leszállunk, és hazafelé menet sétálunk. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint egyébként a britek naponta átlagosan 54 percet töltenek munkahelyi ingázással.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.