Most együk vagy ne együk a multivitamint?

A legtöbb embernek nincs szüksége multivitaminok szedésére, sőt egyes étrend-kiegészítők idősebb nőknél növelhetik a halálozási kockázatot.

Az Archives of Internal Medicine című amerikai orvosi folyóiratban közzétett adatok szerint a kiegészítők közül leginkább a vas adott okot aggodalomra, míg a kalcium egyértelműen csökkentette a halálozás kockázatát.

A kutatók egy nagyszabású felmérés adatait elemezték, amely 38 772, átlagosan 62 éves nő bevonásával Iowa szövetségi államban készült. A résztvevők 1986-ban, 1997-ben és 2004-ben számoltak be egyebek közt arról is, hogy mennyi és milyen étrend-kiegészítőt szedtek.

A követéses vizsgálat közel két évtizede alatt 66 százalékról 85 százalékra emelkedett azok aránya, akik szedtek valamilyen étrend-kiegészítőt.

vitaminok14

Közöttük gyakoribb volt az egészséges étrend követése, a testedzés és az, hogy nem dohányoztak, ennek ellenére bizonyos esetekben nagyobb volt körükben a korai halálozás kockázata, mint a kiegészítőket nem szedőknél.

A tanulmány szerzői úgy találták, hogy különösen a vaspótlást és annak mennyiségét lenne szükséges átgondolni, mert nagyobb dózisú szedése összefüggést mutatott a halálozási kockázat emelkedésével. Egyértelműen csökkentette viszont a korai halálozás kockázatát a kalciumpótlás.

A kutatók megállapítása szerint egyes antioxidáns vitaminok, például az A- és az E-vitamin nagyobb dózisú szedése is ártalmas lehet, de kérdéses a D-vitamin haszna is azoknál, akik étrendje megfelelő.

A szakemberek a vitaminok és ásványi anyagok kiegészítőkkel való pótlása, megelőzési célú szedése helyett azt javasolják, hogy minél több gyümölcsöt és zöldséget iktassanak étrendjükbe az emberek.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.