Mit tesz velünk a kokain?

A kokain manapság az egyik legveszélyesebb drognak számít – használatát már 1914-ben betiltották az Egyesült Államokban. A tiltott szer azonban olyan hatással van az emberre, amely miatt sokan képtelenek megszabadulni tőle.

Sok idő telt el azóta, hogy a dél-amerikai indiánok által teljesítményfokozásra használt kokalevél a mai kokainná „nője ki magát”. Por formája az 1860-as években terjedt el, finomított változata az 1900-as évek legelején jelent meg.

A kokain az agyban végzi „munkáját”. Elsősorban a dopamin és szerotonin nevű ingerületátvivő anyagokra van hatással. Ezek felelősek az idegsejtek kommunikációjáért.

A dopamint a dopamin-transzporter viszi a helyére, de a kokain ezt meggátolja, így a dopamin felszaporodik a szinapszisban – a sejtek közti kapcsolódási helyekben, ezeken keresztül megy az ingerület egyik sejtről a másikra. Kialakul az eufória.

Mit tesz a kokain?

Mikortól az első adag kokain bekerül a szervezetbe, gyorsan kialakul a függőség. Ez a drog megemeli a pulzust, a vérnyomást, beszűkíti a vérereket, emeli a testhőmérsékletet. Nő a légzésszám, energikusabbnak érezzük magunkat. Csökken azonban az étvágyunk. A drogfogyasztás látványos jele a pupilla kitágulása, valamint, hogy egyes kokain-fogyasztóknál szinte lehetetlenné válik bizonyos feladatok elvégzése, mások azonban éppen energikusabbá válnak és egyszerűbbnek tűnik számukra minden.

A viselkedésük kiszámíthatatlanná válik, bizarr dolgokat tehetnek és paranoiás tüneteik lehetnek. A „kokain bogarak” jelentkezése is általános, azaz a drogozó úgy érzi, mintha a bőre alatt bogarak szaladgálnának. A rendszeres kokainfogyasztó hallucinációt is tapasztal.

shutterstock_50152834

Furcsa jelek

A kokainfogyasztónak megváltoznak az evési szokásai: drasztikusan csökkentheti a szervezetbe bevitt kalóriát, a gyors fogyás észrevehető. Megváltoznak az alvási szokások is: úgy érzi, hogy kevesebb alvással is beéri, hosszabb ideig csak álmatlanul fekszik.

Az orrcimpájával lehetnek problémái, mivel a kokaint sokszor orrba szívják fel: akár ki is nyúlhat az orrcimpa. A véreres, véraláfutásos szemek sem sok jót ígérnek. A drogos egyre kevésbé foglalkozik a rendszeres higiéniával. Nem ugyanúgy tisztálkodik és törődik magával, ahogy korábban, kevésbé fontos számára, milyen ruha van rajta, és egyáltalán, teljes fizikai állapota sem fontos neki.

A kokainistának egyre több pénz kell az adagja megszerzéséhez. Ha észrevehetően gyorsan elmegy a pénze, és állandóan újabb összegeket kér, az gyanús jel lehet. Sok drogfogyasztó egyébként dealer is. A kokainista érdeklődése csökken a különféle aktivitások iránt. Amit régen élvezett, már kevésbé érdekli. Feladhatja kedvenc sportját vagy hobbiját.

Mások sem érdeklik már annyira: egyik fő jele a kokainfogyasztásnak, ha az illető már nem szeret igazán mások társaságában lenni. Sem a barátokkal, sem a családjával nem olyan, mint korábban. A gyors baráti kör-váltás is figyelmeztető jel lehet: a kokainfogyasztónak már nem jók a régi barátok, hiszen azok nem élnek a szerrel. A drogfogyasztás sok esetben depresszióval jár együtt. Erre is érdemes odafigyelni!

dl3m176v1

Minél több a mennyiség…

A kokain fogyasztónak rövid idő elteltével nagyobb adagra van szüksége. Az intenzívebb élmény eléréséhez nagyobb dózis kell. A drogozónak azonban komoly élettani hatásokkal kell számolnia: a kokain fogyasztásának köszönhetően a legenyhébb tünetek között említhetjük a fejfájást, migrént, szédülést, izomgörcsöket. A hosszútávú drogozás miatt szinte állandó idegességet, irritáltságot, fáradtságot, fáradékonyságot érez.

Tapasztalhat azonban szívritmus-zavarokat, mellkasi fájdalmat, sőt légzési nehézséget. Ha a páciens le tud állni a szerről, a függőség megszűnésével a szívritmus-zavarok például rendezhetők, de ha nem, a zavarok fokozódnak és az illetőre halál vár. Felléphet szívelégtelenség és szívroham, légzési elégtelenség, sőt agyvérzés is. A kokainfogyasztó kockáztatja, hogy mentális betegségek alakulnak ki nála, így paranoia vagy skizofrénia.

Elvonási tünetek

A kokain elvonás tünetei igen súlyosak. A drog használójánál fáradtság és fáradékonyság, hangulatzavar jelentkezhet, lelassul, pszichomotoros nyugtalanság vehető észre nála, étvágya fokozottá válik, éjszaka álmatlan, felriad, kellemetlen álmok gyötrik, de nappal aluszékony. Izomgörcsökkel küzdhet, fáj a feje, verejtékezik. Ha a drogozó 3-4 napig nem jut hozzá az adagjához, depresszióba süllyedhet. Ilyenkor legintenzívebbek a megvonásos tünetek.

Az utolsó dózis bevételét követő 48-72 óra között jelentkeznek legerőteljesebben. Ha az illető kisebb adagokat használt, a megvonási tünetek megszűnnek 18-24 óra elteltével. Komoly függőség esetén egy hétig is tarthatnak. Nagyon nehéz megküzdeni a sóvárgással. Az akut elvonási tünetek megszűnésével sincs azonban vége a nyomott, érdektelen hangulatnak.

shutterstock_81317203

A kokainozó számára borzasztóan unalmas az élet a kokain okozta eufória után. Ha ilyenkor nem esik azonban vissza, hangulata egyre javul. Sokszor fennáll az öngyilkosság veszélye, vagy azé, hogy az illető nagyobb adaggal akar „kompenzálni”, és túladagolja magát.

Tények

Magyarországon a kokainfogyasztás elterjedtsége viszonylag alacsony – legalábbis a kutatások célközönsége körében. Legutóbb 2007-ben végeztek felmérést, melyből kiderült, hogy közel 60 ezer felnőtt próbálta már legalább egyszer a kokaint, az arány nemigen változott az elmúlt tíz esztendőben. Nyomozati és lefoglalási adatok szerint viszont a kokain használata hazánkban emelkedett. Csökkent a szer utcai ára, és egyre többen terjesztik, akik korábban más kábítószerekkel foglalkoztak.

A kis tételekben kapható porok általában eléggé fel vannak higítva, tiszta kokainra kevés esetben akadtak a bűnüldöző szervek. Hazánkban az iskola segít elsősorban a megelőzésben. Fontos az iskolai drogprevenció. Ugyanakkor a szülők segítsége nélkül nehéz a fiatalokat elriasztani a drogfogyasztástól. Akad ugyanis, aki éppen a megelőzésnek szánt előadás hatására próbálja ki a kábítószert.

Természetesen óriási különbségek lehetnek a prevenciós programok között, mégis a család szerepe annyiban nagyon jelentős, hogy sok esetben nevelés kérdése, illetve a szerető családi légköré, hogy egy fiatal érez-e késztetést a kábítószer megízlelésére. Azok, akiknél az érzelmi támogatás kevésbé van meg, netán elhanyagolják, bántják őket, nagyobb eséllyel válnak fogyasztókká.

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.