Minimális alkohol

Már egy kis pohár bor vagy sör is növeli a súlyos sérülésekkel járó autóbalesetek kockázatát.

A Kaliforniai Egyetem kutatása szerint már 0,01 százalék véralkoholszint mellett is jelentősen nő a komoly balesetek előfordulási aránya. Az Addiction című folyóirat június 20-i számában megjelent tanulmányban az 1994 és 2008 közötti amerikai baleseti statisztikákat elemezték ki. A kutatás szerint a legbiztonságosabb az, ha a sofőr vezetés előtt egyáltalán nem fogyaszt szeszt. Már az alig kimutatható mennyiségű alkohol is 4,33 százalékkal növeli a könnyű, és 3,17 százalékkal a súlyos sérülésekkel járó balesetek megtörténtének valószínűségét. „Már egy egész kevés ital hatására is hajlamosabbá válunk a gyorshajtásra és a biztonsági öv helytelen bekötésére, így okozva komoly baleseteket.” – mondta el David Philips szociológus, a tanulmány szerzője.

orejzzcb1

Általánosan elmondható, hogy a vizsgált esetekben minél többet ivott a sofőr, annál gyorsabban vezetett, és annál súlyosabb sérüléseket okozott. Az egyes országok különböző módon szabályozzák, mennyi ital elfogyasztása után szabad még volán mögé ülni. Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül, míg Németországban 0,05, Japánban 0,03, Svédországban 0,02 százalék lehet a sofőr véralkoholszintje. Amerikában ez a szám meglehetősen magas, 0,08 százalék, ám a kutatók remélik, hogy eredményeik hatására szigorítani fognak a szabályozáson, hiszen ezáltal életeket menthetnek meg.

Forrás: