Mindkét agyféltekünk kell a beszédhez

Mindkét agyfélteke szükséges a beszédhez – derült egy új amerikai kutatásból, amelynek eredményei ellentétesek azzal az elfogadott nézettel, hogy a beszédhez elég az egyik agyfélteke.

A New York-i Egyetem tudósai 16 önkéntes agytevékenységéről készítettek méréseket közvetlenül az agykérgükre erősített elektródák segítségével – olvasható egy tudományos lap legújabb számában.

Ezzel az eljárással készítik az elektrokortikogramot, vagyis az agykérgi elektromos jelfelvételt például a súlyos epilepsziás betegek műtéti kezelése során az agyi elektromos jelek tanulmányozására.

A mérési eredmények pontosabbnak számítanak, mint az agytevékenységről készült háromdimenziós képek. Az önkénteseknek a vizsgálat alatt kitalált szavakat kellett kimondaniuk, például azt, hogy "pob" vagy "kig", hogy csak azok az agyi területek lépjenek működésbe, amelyek a szavak kiejtéséhez szükségesek.

agy2

Ha nincs a hangsoroknak jelentése, akkor más agyi régiók aktiválódnak, mint amikor meg kell érteni a szavakat, és mondatokat kell belőlük képezni.

A tesztek azt mutatták, hogy a kitalált szavak kiejtéséhez mindkét agyfélteke aktivitására szükség volt. Az új ismeretek felülírhatják az eddig érvényes nézeteket – írta Bijan Pesaran, a kutatás vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a friss eredmények fényében új eljárások fejleszthetők ki az olyan páciensek gyóg

Forrás: