Miért kell felületkezelni a szemüveglencséket?

Nem elég viselnünk egy szemüveget – cseppet sem mindegy, hogy milyen a lencse hatásfoka. Ennek javítása érdekében végeznek az optikusok felületkezelést, a minél tökéletesebb látásért.

Amennyiben látásunk segítség nélkül nem a legmegfelelőbb, olyan szemüveglencsére van szükségünk, mely maximálisan hozzájárul ahhoz, hogy kiváló képen táruljon elénk a világ. Ehhez a lencsének strapabírónak, erősnek kell lennie, valamint nem árt, ha rendelkezik néhány olyan tulajdonsággal, amely védi a szemet és gátolja a látás zavaró tényezőit.

Lássuk tehát, milyen műveletekkel biztosítják a látszerészek, hogy szemüvegünk a legtökéletesebb legyen?

Fontos a karcmentesség

Sajnos, olyan szemüveglencsét még nem alkottak, mely valóban teljesen ellenáll a karcolásoknak, de sokat lehet tenni a megelőzés érdekében a felületkezeléssel. A lencse első és hátsó felszínét egyaránt kemény réteggel vonják be, hogy elejét vegyék a karcolódásnak. A műanyagból készült, bármely típusú lencsék többsége ma ilyen.

szem

 A napsugárzás ellen

Ahogyan napszemüveget is azért viselünk, hogy védjük a szemünket, a szemüveglencsénél szintén igen fontos a nap sugárzása, azaz az UV sugárzás elleni védelem. Ennek érdekében is kap egy felületkezelést a lencse, de a nyomát nem lehet látni.

A kezelés azonban hatékonyan blokkolja, távol tartja a káros ultraibolya sugarakat, számos szemproblémától védve ezzel bennünket. Gyors és könnyű műveletről van szó, ráadásul egyáltalán nem vehető észre a szemüveglencsén. Csak azok a lencsék nem szorulnak rá a napsugárzás elleni kezelésre, amelyeket polikarbonátból készítettek, ugyanis az anyag önmagában kellő védelmet jelent.

„Ne tűzzön a szemembe!”

A szemüveglencsére ún. antireflex bevonatot is raknak, tükröződésmentesítőt. A tökéletes látás elősegítését javítja és a szemüveg megjelenését is mutatósabbá teszi. Az AR, vagyis tükröződésmentesítő réteg fémoxid vagy fluorid – a lencse első és a hátsó felülete egyaránt kap kezelést. Mivel réteget képeznek, enyhén színes hatásuk van, többnyire zöld, kék vagy lila.

Természetesen a fényvisszaverés minden réteg esetében pontosan kiszámítható. Ezzel érik el, hogy a szemüveg viselésekor szemünket nem zavarja a ragyogás, a visszatükröződés, a fények körül nem látunk udvart. Számos potenciális problémát, sőt veszélyt kerülhetünk el ezzel. A külső hatások mellett a lencsére felvitt antireflex rétegek azt is kivédik, hogy a saját belső, valamint külső visszaverődéseik se zavarják a szemet. A szemüveg megjelenését pedig azzal javítják, hogy vékonyabbnak láttatják a lencsét – sőt, a szem megjelenése is sokkal reálisabb. A tükröződésmentesítő réteg a nagy dioptria esetén is segít: ezeknél sem kell attól tartani, hogy a lencse vastagnak néz majd ki. Napszemüvegek esetén felületkezeléssel a lencse hátsó felére kerül az antireflex réteg, közel a szemhez. A sötétség miatt ugyanis, ha a külső felületre tennék, a látvány megsínylené.

szem2

Amikor erősítés kell…

A szemüveglencséket tükörrétegekkel is kezelik. A neve flash coating vagy villanó réteg. Nagy fényvisszaverő képességgel bír, arra használják, hogy felerősítsék a visszavert színeket.

Manapság a fejlett technológia lehetővé teszi, hogy a tükörréteg bármilyen színű legyen – ezüsttől és aranytól a rózsaszínig. Ám attól, hogy a réteg ilyen vagy olyan színű, a szemüveglencse viselője nem fog „mindent rózsaszínben látni”. Ő maga mindent kiválóan és reálisan érzékel, azonban akik őt nézik, azok látni fogják a lencsén a rétegszínt. Tipikus a tükörrétegek alkalmazása a napszemüveglencséken: a jelentős tükrözés miatt a tulajdonos szeme többnyire nem is látható. A flash coating fontos szerepe még az erős fényvédelem. Ha erre van szükség, akkor a lencse sötétjét jelentős fényvisszaveréssel is lehet kombinálni.

Szemünk ablak a világra – tanuljuk meg, hogyan védjük!

Október a látás hónapja. Az alkalomból több optikai üzlet tart ingyenes felmérést azoknak, akik szeretnék megvizsgáltatni magukat. Érdemes élni a lehetőséggel! A látás hónapjához csatlakozott az Optitis Optika is – ahol térítésmentes látásellenőrzést végeznek és szaktanácsadást is nyújtanak a hozzájuk betérők számára. Részletekért látogassanak el az Optiris Optika facebook oldalára

Forrás: https://napidoktor.hu/