Megüt a guta a bőrömtől

A pikkelysömörrel élő embereknél akár háromszoros lehet a szélütés és a rendellenes szívritmus kockázata – idézte dán kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

A European Heart Journal című folyóiratban közzétett eredeti tanulmányhoz 4,5 millió ember adatait használták fel. A kutatók szerint az erek gyulladásos folyamata állhat a kockázatnövekedés hátterében.

A bőrsejtek normál esetben három-négy hetente cserélődnek ki, ez a megújulási folyamat azonban sokkal gyorsabb a pikkelysömörrel élő, pszoriázisos embereknél. Akár néhány napra is rövidülhet a ciklus, amely ahhoz vezet, hogy a bőrön vörös, pikkelyesen hámló foltok jelennek meg. Az állapot az emberek körülbelül két százalékát érinti. Hátterében gyulladásos folyamat áll, amikor a szervezet immunrendszere megtámadja az egészséges bőrsejteket, ez pedig serkenti az új bőrsejtek termelődését.

bőrhiba

A mostani kutatáshoz az 1997 és 2006 között Dániában élő valamennyi ember adatait áttekintették. Megállapították, hogy 36765 embernek volt enyhe pszoriázisa, 2793 ember pedig az állapot súlyos formájával élt együtt.

Az ötven év alatti, enyhe pszoriázissal élők között az átlagosnál 50 százalékkal volt nagyobb az abnormális szívritmus (atriális fibrilláció) kockázata és 97 százalékkal volt magasabb az ischaemiás szélütés valószínűsége. A súlyos pikkelysömörrel élők körében az emelkedés mértéke 198 százalék, illetve 180 százalék volt. A kockázatnövekedés jóval enyhébbnek mutatkozott az ötven év felettieknél.

A kutatók szerint eredményeik újabb bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a pszoriázisos pácienseknél megemelkedik a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Ennek hátterében vélhetően a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok állnak.

Forrás: