Már lehet kérni az influenza elleni védőoltást – Nekik jár ingyen

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ közösen tájékozatja a lakosságot arról, hogy november elejétől az ország egész területén  elérhető a 60 éven felüliek valamint a rizikócsoportba tartozók számára a térítésmentes influenza elleni védőoltás. A sokévi tapasztalatok alapján Magyarországot az influenzajárvány általában januárban éri el, így jelenleg elégséges idő áll rendelkezésre, hogy a betegség és az általa okozott szövődmények elkerülése érdekében önmagunkról és szeretteinkről a védőoltás segítségével gondoskodjunk.

A 2016/2017. évi szezonban 1,3 millió adag térítésmentes  influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához. A vakcina október végétől elérhető a háziorvosoknál, foglalkozás-egészségügyi orvosoknál, így már megkezdődött az influenza elleni védekezés, azaz a védőoltás beadása. A térítésmentes oltásra jogosultak köre a tavalyi évhez képest nem változott:

A) Fokozottan veszélyeztetettek kockázati csoportjai:

·         60 éven felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül;
·         krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, asztmás betegek;
·         súlyos elhízás vagy neuromusculáris betegség miatt korlátozott légzési funkciójú betegek;
·         szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a kezelt magas­vérnyomás-betegséget);
·    veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek (beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is);
·         krónikus máj- és vesebetegek;
·         anyagcsere-betegségben szenvedők, pl. diabetes;
·         várandós nők;
·         azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezik;
·  ápolást, gondozást nyújtó, rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt, gondozott személyek;
·         tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt)

B) A fertőzés átvitele révén veszélyeztető személyek

·         egészségügyi dolgozók, különös tekintettel a transzplantációs, az onkológiai, a hematológiai, a dializáló, szülészeti-nőgyógyászati, a felnőttek és a gyermekek számára intenzív ellátást nyújtó, valamint a krónikus belgyógyászati osztályokon a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyekre, továbbá a várandós nők és az újszülöttek, csecsemők gondozását végző egészségügyi dolgozók (beleértve a védőnőket is)
·               szociális intézmények dolgozói

baranyhimlo elleni vedooltas

C) Állattenyésztés területén dolgozók

·         sertés, baromfi és ló tartásával, valamint ezen állatok szállításával foglalkozók
·         baromfifeldolgozókban, a vágóhidakon dolgozók,
·         állati eredetű influenzavírussal fertőzött vagy arra gyanús állatok megsemmisítésével foglalkozók

D) Az illegális/legális bevándorló külföldiekkel munkavégzésük során, vagy szervezett segítségnyújtás keretén belül közvetlen kapcsolatba kerülő személyek.

·         a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által fenntartott, a menekültügyi őrizet végrehajtására szolgáló intézmények, a befogadó állomás és a közösségi szállás, valamint a rendőrség által fenntartott, az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtására szolgáló őrzött szállás dolgozói,
·         menekültek tömeges szállítását hivatalosan végző személyek,
·         a Magyar Vöröskereszt, egyéb civil és egyházi karitatív szervezetek munkatársai.

Az influenza elleni védekezés, a betegség valamint szövődményeinek megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás. Azok, akik minden évben megkapják az influenza elleni védőoltást, magasabb szintű védelmet élveznek bármely életkorban, és a rendszeres újraoltásokkal pedig a védettség mértéke növelhető.

Kérjük, keresse háziorvosát és szánjon egy rövid időt arra, hogy önmagának és családjának is védettséget biztosítson az influenza ellen!

Forrs: ÁNTSZ


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.