Mániákus cipőéhség

Még nem lóg ki a lábad ujja, úgyhogy jó a régi? ? cseng a fülünkbe Sub Bass Monster egyik száma. Na, de hogy is van ez valójában?

Minden nő számára eljön az a cipő – akarom mondani idő, amikor a dorkót és a strandpapucsot felváltja a magas sarkú. Valaki ösztönösen átpártól a nőcisebb darabokra, mások pedig a jelentősebb kiöltözések alkalma után kapnak rá az ízére. Annyi biztos, mindenki emlékszik arra az első jeles eseményre, mikor a vadonatúj ruhájához felvette az első pár kopogós cipőjét.

Hamupipőke pasifogó trükkje

Az nem vitás, hogy a nő által keltett benyomást erőteljesen befolyásolja az általa viselt cipő. A járásunk mérvadó. Sokat elárul rólunk, ahogy az is, miben tesszük meg azokat a lépéseket. Tanulmányok sora vizsgálja, milyen információk szűrhetők le személyiségünkről a tipp topp topánunk alapján.

Bizonyos embernél meghatározó az ismerkedés során, hogy mit visel a lábán partnere. Azok a férfiak pedig, akik a hetek óta tartó randik során még egyszer sem látták ugyanazt a cipellőt kedvesükön, már sejthetik, a hölgy cipős szekrény a lakás kitüntetett pontja lesz.

Gyűjtőszenvedély vs. szenvedélybetegség

A cipőmánia olyan kényszerbetegség, amit nem rejtünk véka alá. Sőt, a legtöbb nő büszkén vallja be, elfogja a remegés, ha elhalad egy bolt előtt. A kísértésnek engedve pedig nem csoda, ha egyre nagyobb számban jelennek meg otthon a kiscipők. A betegség kialakulását több jelenség generálta.

cipok7

Egyrészt a független, emancipált nő megjelenése, aki saját maga dönti el, mire költi a megkeresett pénzét. Pláne, ha a szingli életforma híve, vagyis csak önmagát kell eltartania. Másrészt mérvadó az életükben a divat világának követése, ezáltal a legújabb darabok beszerzése. Bár társadalmilag elfogadott, hiszen cipőt vásárolni nem illegális, így inkább egyfajta gyűjtőszenvedélyként tekintünk rá.

Annak ellenére, hogy a cipők okozta függőség bizonyos esetekben megszállottságba csap át, és őrült összegeket is képesek rááldozni a szenvedély rabjai. Vagyis, akiknek a gardróbja nagyobb, mint a hálószobája, valóban nem tekinthetőek egészségesnek. A legtöbb nőnél hiányt betöltő vagy pótló szerepe van a folytonos vásárlásnak. Akadnak olyanok is, akik képesek lemondani az evésről, hogy meg tudjanak venni egy-egy áhított darabot. Tehát nagyon fontos, hogy ne lépjünk át a problémán.

Már fiatalon bűnbe eshetsz

A kezdetben sztárbetegségként elhíresült cipőmánia egyre gyorsabban szedi áldozatait és nincs tekintettel a korra sem. Manapság már egy magára valamit is adó tini nem elégszik meg egy-két pár cipővel. Hogyan is tehetné? Hiszen az iskolatáskát is lassan felváltotta a dizájnos – ellenben kevésbé egészséges – válltáska, amihez bizony szükség van a megfelelő lábbelikre.

Ennek oka összefügg azzal, hogy a mai fiatal generáció valóban sokkal hamarabb válik felnőtté, legalábbis külsőségekben, mint szüleik. Persze ebben a korban még a családi kassza a mérvadó a darabszámoknál, ám ha nem sikerül kontrolálni, ez a függőség kezdete is lehet.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.