LSD használata és hatása

Mentális problémák és hosszú távú pszichés zavarok az LSD fogyasztók körében. Miért tartják az egyik legveszélyesebb drognak? A hallucinogén szer hatása most és évekkel később.

Annak ellenére, hogy az LSD ma már kevésbe tartozik a népszerű, sokak által fogyasztott kábítószerek közé, továbbra is az egyik legveszélyesebb drogként tartják számon a használóinál megfigyelhető súlyos mentális zavarok kialakulása miatt.

Mi ez?

Az LSD a hallucinogén drogok között számon tartott egyik legerősebb szer, mely nagyon kis mennyiségben is ki tudja fejteni tudatmódosító hatását. Alapanyaga a természetben megtalálható anyarozsból nyert vegyület. Használóinak csupán mikrogrammok elegendőek, hogy megtapasztalják a módosult tudatállapottal járó érzékeléseket, melyek egyaránt lehetnek varázslatosak és rémisztőek is.

Használata

A kábítószer használatról készült nemzetközi felmérés becslése szerint az LSD-t 200 ezer új fogyasztó próbálja ki évente. Használói többnyire itatós papíron keresztül, illetve kockacukor, vagy zselatin segítségével juttatják a hallucinogén szert a szervezetükbe. A tabletta, kapszula és folyadék szintén elérhető az illegális szerkereskedelem piacán.

shutterstock_800660232

Hatóidő

A minimális dózis 20-30 milligramm, ami már elegendő a pszichoaktív hatások megtapasztalásához. A szájon és bőrön keresztül könnyen felszívódó anyag a szervezetbe jutva 15-20 percen belül érezteti tudatmódosító jellegét. Alig 40 perccel az elfogyasztása után a környezettől, a pszichés és lelki állapottól függően a fogyasztó egyszerre kerülhet a gondtalan nirvána és az őrült félelem határára. A módosult tudatállapot 6-8 órán keresztül tart, amíg a szer hatása lassan tisztulni nem kezd.

Eltérő érzetek

Az LSD hatását befolyásolja a fogyasztó személyisége, állapota, a fogyasztás közege, az adag és a szer minősége egyaránt. Éppen ezért eltérő világba csöppenhetnek a használók, annak ellenére, hogy a szer általában hasonló reakciókat vált ki a tudatban.

Tényleges hatások

Torzul az érzékelés. Megváltoznak a színek, méretek és formák, amitől a teljesen megszokott környezet torz valósággá alakul át. A hallucinációk és téveszmék okozzák a legnagyobb problémát az LSD használóknál. Olyan dolgokat érzékelhetnek valóságosnak, ami életveszélyes helyzetekbe sodorhatja őket, illetve negatív gondolatmenetekbe keveredhetnek.

shutterstock_621786344

Külső jelek

A szorongás szintén előfordul a drog használóinál. Menekülés a képzelt veszély elől, amíg az LSD hatása el nem múlik. A pánik és fenyegetettség érzése nem csak mentálisan, hanem fizikailag is megmutatkozik. Jelei a szapora szívverés, a magas vérnyomás és a kézremegés.

A pánikba esett személyt meg kell nyugtatni, tudatosítani kell vele, hogy kellemetlen élményeit az LSD fogyasztása okozta, amely a hatás alábbhagyásával elmúlik. Megnyugtató hatású lehet a beszélgetés, a másik meghallgatása és a helyszínváltoztatás is.

Flashback

Az LSD használata miatt mentális zavar alakulhat ki az arra hajlamosak körében. Skizofrénia-szerű állapot és a torzult realitásérzet miatti téveszmék, az ún. flashback, vagyis az LSD hatásának időleges visszatérése, ami hónapokkal, esetekben évekkel a használatot követően is jelentkezhet. Jól látható tehát, hogy nem megfelelő körülmények és mentális rendellenességre való hajlam mellett az egyszeri kaland is sok rejtett veszélyt tartogathat.

Forrás: