Lehet egészségesen élni vesebetegség mellett?

Hazánkban nagyjából minden 10. ember, de az óvatosabb becslések szerint is legalább 700 000 főt érint valamilyen vesebetegség, közülük 6500 beteg dialíziskezelésre vagy szervátültetésre szorul.

A héten a Vese Világnapjához kapcsolódóan az egészségügyi szakemberek világszerte a vesék fontosságára, a vesebetegség veszélyeire, a megelőzés lehetőségeire hívják fel a figyelmet. A megelőzésen óriási hangsúly van, de sajnos a betegség nem minden esetben akadályozható meg, ezért fontos arról is beszélni, hogy miként változik meg azok élete, akiknél vesebetegséget diagnosztizálnak, hogyan élhetnek a dializált és vesetranszplantált betegek is teljes életet. 

Minderről a B. Braun Avitum dialízishálózatának orvos igazgatói és betegei meséltek.

A krónikus vesebetegséggel élők száma folyamatosan emelkedik hazánkban és az egész világon. Ennek legfőbb oka az elhízás, a cukorbetegség és a hipertónia járványszerű terjedése, de a betegszám növekedésében szerepet játszik az életkor kitolódása is.

Mint sok betegségnél, a vesebetegség esetében is a legjobb megelőzni a bajt, hiszen a tünetek jelentkezésekor – amikor a legtöbb beteg szakemberhez fordul – a vese 80-90%-a már nem működik. Ezért is mondják, hogy a vesebetegség igazán alattomos kór, ahol a folyamat többnyire már nem visszafordítható, és az számít jó eredménynek, ha az állapot, amellyel diagnosztizálták a pácienst, minél hosszabb ideig tartható további romlás nélkül.

„A krónikus vesebetegségekre jellemző, hogy lassan, szinte észrevétlenül alakulnak ki, és akár évtizedek is eltelnek, mire a vesefunkció (GFR) jelentősen lecsökken. Amikor kiderül, hogy a vesék veszélyben vannak, a legfontosabb lépés, hogy a még meglevő vesefunkciót minél tovább tudjuk óvni. Ehhez én az orvos édesapám örökérvényű jótanácsait tudom megismételni: 1. normális testsúly 2. alacsony vérnyomás, 3. tiszta lelkiismeret. Lehet sok mindennel próbálkozni, de a legjobb recept továbbra is az egészséges táplálkozás és a mozgás. Jómagam is követem ezeket az elveket, különösen fontos tevékenység az életemben a sport, ugyanis nagyon szeretek futni, versenyeken is el szoktam indulni” – mondta el Dr. Szelestei Tamás, diabetológus, nefrológus szakorvos, a kaposvári B. Braun Avitum dialízisközpont orvos igazgatója, majd hozzátette: „Természetesen nem mindegy, hogy milyen étrendet, mozgásformát választunk a betegség különböző szakaszaiban. A dialízis előtt álló betegnek például azt javasoljuk, hogy ne fogyjanak, mert a kezeléshez sok energia szükséges, és erre fel kell készíteni a szervezetet.”

Sajnos sok esetben a folyamat már nem állítható meg.  Amikor a vese kiválasztófunkciója a kritikus 10-15% alá csökken, a vérben felhalmozódott méreganyagok életveszélyes állapotot idézhetnek elő, és szükséges a külső beavatkozás: dialízis vagy – szerencsés esetben – vesetranszplantáció.

vese, ultrahang

„Magyarországon a modern kezeléseknek köszönhetően minden veseelégtelen beteg kezeléshez jut, így ma már nem a vesebetegségük, hanem a szívérrendszeri betegségük jelenti a legfőbb problémát. Jó hír azonban, hogy egyre több adat áll rendelkezésünkre, amelyek azt igazolják, hogy életmód-változtatással – akárcsak az egészséges embereknél – a dializált betegeknél is megelőzhetőek a szívérrendszeri problémák” – mondta el Dr. Kovács László, a szombathelyi B. Braun Avitum dialízisközpont orvos igazgatója.

A dializált és vesetranszplantált betegeknél is bizonyítottan, többszörös egészségi előnnyel jár a rendszeres fizikai aktivitás. „A dialíziskezelések mellett végzett edzések javították a betegek fizikai-, szívérrendszeri állapotát, egészségérzetüket, életminőségüket. Saját magánéletemben is alá tudom támasztani a rendszeres mozgás fontosságát, hiszen mindennapjaimban munkám és egyéb tevékenységeim mellett igyekszem sok időt fordítani a futásra. A mozgás segít a vérnyomás beállításában, a vércukor és koleszterin rendezésében, és ezeken keresztül a szívinfarktus, stroke, érszűkület, szívérrendszeri halálozás megelőzésében. Emellett a rendszeres fizikai aktivitás lelki jólétünket is szolgálja, hiszen antidepresszáns, feszültségoldó, jó alvást biztosító hatása is ismert, és a demencia ellen is véd” – tette hozzá a szakember.

A sport tehát nemcsak a testet erősíti, hanem a segít átvészelni a dialízis vagy transzplantáció lelki nehézségeit is. Gelencsér Róbert, a B. Braun egykori páciense és kétszeresen az év férfi parasportolója jó példa erre, hiszen számára a sport nemcsak támaszt, hanem sikert is hozott.

Egy vírusos mandulagyulladás szövődményeként vesemedence-gyulladást kaptam. Állapotom egyre romlott, de az egészséges életmóddal két évtizeden keresztül tudtam lassítani folyamatot, később pedig létfontosságú dialíziskezelésben részesültem a B. Braun Avitum veszprémi dialízis- központjában. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen új vesét kaptam, majd a sikeres transzplantáció után világversenyeken indulhattam futó sprintszámokban. Eredményeimben kiemelten fontos szerepet játszik, hogy vesebetegségem korai szakaszában, a dialíziskezelés mellett, majd a transzplantáció után is folyamatosan, elkötelezetten sportoltam” – mondta el a parasportoló, aki 2016-ban és 2019-ben is megkapta az Év Parasportolója címet.

Horváth Nikoletta, a B. Braun Avitum szombathelyi dialízisközpontjának betege, története pedig az egészséges emberek számára is példaértékű. Nikoletta tizenhárom éves volt, amikor felfedezték ritka betegségét, ami nem csak látásvesztéshez, hanem számos egyéb egészségügyi problémához, végül veseleálláshoz vezetett. Életfilozófiája és minden tette azt mutatja, hogyan lehet és kell együtt élni a betegséggel, hogy életünk teljes értékű legyen: „Hitvallásom, hogy a jövőmet nem a múltamból próbálom megalkotni, hanem a jelenemből haladok a jövőm felé. A rendszeres kezelések mellett úgy tudok együtt élni a betegséggel, hogy közben folyamatosan alkotok, dolgozok, sportolok és blogot írok. Barátaim, családtagjaim és az életemben szerepet játszó segítő szándékú emberek is létfontosságú értékeket hoznak mindennapjaimba.”

A vesebetegségről bővebb információ a www.bbraun.hu/vesevilagnap honlapon érhető el!

Vesekő – Homokszem a gépezetben

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.